Vágólapra másolva!
Régi hagyomány, hogy az amerikaifutball-bajnokság döntőjéhez időzítve új kedvcsinálókkal állnak elő a hollywoodi szuperprodukciók. A Páncélba zárt szellem marketingcsapata nem tudta kivárni a Super Bowl vasárnap esti kezdetét, és már most elérhetővé tették a kedvcsinálójukat. A félperces szpot jobbára már látott képsorokból áll össze, de a végére egy izgalmas új jelenetet is betettek, amelyben benézhetünk a Scarlett Johansson által eljátszott cyborg bőre alá. Úgy tűnik, hogy az Őrnagy emberi testéből szinte semmi maradt. Scarlett Johansson és Pilou Asbaek a Páncélba zárt szellem című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleoff644344 A harminc másodpercbe minél több akciójelenetet próbáltak besűríteni. Ismét megcsodálhatjuk, ahogy a cyberterrorizmus ellen harcoló, testpáncélt viselő ügynök az ablakon keresztül hatol be egy toronyház lakásába, majd egy oszlop mögé rejtőzve próbálja túlélni egy harci robot támadását. Az már most biztosnak tűnik, hogy a látvánnyal nem lesz baj. Ami mégis aggodalomra ad okot, hogy több jelenet egy az egyben lett átemelve az eredeti rajzfilmből. Remélhetőleg nem egy szimpla remake lesz Rupert Sanders alkotása, hanem valamilyen módon reflektál majd arra, hogy már több mint húsz év eltelt a japán Páncélba zárt szellem óta, és valóban az abban felvázolt disztópia irányába halad a technikai fejlődés. Az élő szereplős Páncélba zárt szellem-et március 30-tól vetítik a magyar mozik. Scarlett Johansson válik a második férjétőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20170126-scarlett-johansson-valik-a-masodik-ferjetol-romain-dauriac.htmlScarlett Johansson magyarul beszél az új testérőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20161121--scarlett-johansson-most-mar-magyarul-beszel-az-uj-testerol-pancelba-zart-szellem-rupert-sanders.htmlLevideózták az anyaszült meztelen Scarlett Johanssonthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20161115-levideoztak-az-anyaszult-meztelen-scarlett-johansson-pancelba-zart-szellem-rupert-sanders.htmlLehengerlő Scarlett Johansson sci-fijének első előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20161113-scarlett-johansson-pancelba-zart-szellem-elozetes-ghost-in-the-shell-juliette-binoche-rupert.html
Vágólapra másolva!