Ennél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna A Dűne-film

Denis Villeneuve, Érkezés
Vágólapra másolva!
Bárcsak nekem is olyan gyorsasággal válnának valóra az álmaim, mint Denis Villeneuve-nek. A Sicarió-t és az Érkezés-t jegyző rendező tavaly szeptemberben beszélt arról, hogy régi álma filmre vinni A Dűne című legendás sci-fi-regényt, de nem hiszi, hogy megszerezheti az adaptálás jogát. Decemberben már megbeszéléseket folytatott a regényciklus jogait megszerző Legendary Entertainmenttel, most pedig a regényíró, Frank Herbert fia, Brian Herbert jelentette be a Twitteren, hogy Villeneuve rendezheti meg a sci-fit: Hivatalossá vált, a Legendary Pictures leszerződtette a nagyon tehetséges Denis Villeneuve-öt, hogy megrendezze A Dűne-sorozat filmprojektet. Herbert tweetje arra enged következtetni, hogy a gyártó stúdió franchise-ban gondolkodik, ami érthető, hiszen a regényciklus hat kötetből állt a szerző 1986-os halálakor, majd további részekkel bővült. Az első könyv fő helyszíne a galaxis egyik legfontosabb bolygója, a Dűneként ismert Arrakis, ott terem a fűszer, amely meghosszabbítja a használója életét és megadja a jövőbe látás képességét. A fűszer feletti hatalomért a Corrino-, az Atreides- és a Harkonnen-ház vetélkedik. Amy Adams és Denis Villeneuve az Érkezés forgatásánForrás: InterCommiddleon43202880 Villeneuve korunk legnagyobb sci-fi rendezőjévé léphet elő a következő években. A nyolc Oscar-díjra jelölt Érkezés-sel már megmutatta, hogy ért a műfajhoz, jövő októberben élete első folytatásával, a Szárnyas fejvadász 2049-cel növelheti az ázsióját, aztán ha minden a tervek szerint halad, A Dűné-vel jelentkezik. Adja az ég, hogy ezekben az egyre nagyobb pénzeket felemésztő, egyre ambiciózusabb projektekben is meg tudja villantani kivételes tehetségét. A Dűné-ből először a chilei Alejandro Jodorowsky (El Topo, A szent hegy) akart filmet készíteni, de az elképesztően látványos tervek megvalósítására sajnos nem volt reális esély. David Lynch 1984-es filmváltozata hatalmasat bukott, és ellentmondásos a megítélése, így elsősorban a regényhez kell majd felnőnie Denis Villeneuve változatának. Tényleg ez az év legjobb sci-fije - kritikánk az Érkezésrőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20161110-tenyleg-ez-az-ev-legjobb-sci-fije-erkezes-kritika-denis-villeneuve-amy-adams-jeremy-renner.htmlMeg fog lepődni, mi nem volt valódi az Érkezésbenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20170105-meg-fog-lepodni-mi-nem-volt-valodi-az-erkezesben-denis-villeneuve-szarnyas-fejvadasz-2-amy.htmlKiderült, hogyan került a magyar szó az Érkezésbehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20161121-most-mar-azt-is-tudjuk-hogyan-kerult-a-magyar-szo-az-erkezesbe-eric-heisserer-amy-adams-denis.htmlMi az a magyar szó, amit az év sci-fijében emlegetnek?http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20161114-mi-az-a-magyar-szo-amit-az-ev-sci-fijeben-emlegetnek-erkezes-denis-villeneuve-michael.html
Vágólapra másolva!