Ryan Gosling és Emma Stone musicalje mindent vitt a Golden Globe-gálán

Ryan Gosling, Emma Stone, Golden Globe, topkép
Vágólapra másolva!
A 74. Golden Globe-gálán a Kaliforniai álom volt az este abszolút győztese, mind a hét jelölését díjra váltotta. Óriási meglepetésre hoppon maradt Natalie Portman, helyette Isabelle Huppert-t szólították fel a színpadra. Kristen Wiig és Steve Carrell volt a legviccesebb, Meryl Streep szenvedélyes és kemény hangot megütő beszédére sokan fognak hivatkozni, és sok vitát fog kiváltani. Így láttuk mi a 2017-es díjkiosztót.
Vágólapra másolva!

Tarolt a 74. Golden Globe-gálán a Kaliforniai álom című musical, amely mind a hét jelölését díjra váltotta. A Golden Globe történetében még egyetlen film sem vitt el ilyen sok elismerést, a korábbi csúcstartó az Éjféli expressz és a Száll a kakukk fészkére volt hat-hat elnyert díjjal.

A díjesőt a Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével készül film nagyszabású paródiája előlegezte meg, amelyben a gálára tartó sztárok elakadtak a dugóban, és először az este házigazdája, Jimmy Fallon, majd hollywoodi hírességek egész sora perdült táncra, illetve kezdett énekelni.

Musicalről lévén szó, borítékolható volt, hogy a legjobb filmzene és a legjobb betétdal kategóriáját is a Kaliforniai álom nyeri, az viszont már tényleg a zenés produkció tarolását jelezte, hogy még a legjobb forgatókönyv kategóriájában is győzedelmeskedett.

Damien Chazelle író-rendező nem sokáig pihenhetett, hamarosan a legjobb rendezőnek járó szobrot is ő vehette át, majd a legjobb musical és vígjáték eredményhirdetésekor is a színpadra lépett. A Whiplash-sel robbant be három éve, és még mindig csak harmincegy éves ez az őrülten tehetséges fickó.

Damien Chazelle az egyik Golden Globe-díjával Forrás: AFP/2017 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A Kaliforniai álom két főszereplője, Ryan Gosling és Emma Stone is megkapta a maga díját. „Nem ez az első alkalom, hogy összetévesztettek Ryan Reynoldsszal” – kezdte egy poénnal a köszönőbeszédét Gosling.

Az elismerést szerinte háromfelé kellene osztani Emma Stone, Damien Chazelle és közte. Végül a feleségének, Eva Mendesnek és a gyerekeinek köszönte meg, hogy mellette álltak, a díjat pedig nemrég elhunyt sógorának ajánlotta.

Gosling a színpad felé tartott, amikor Ryan Reynolds és Andrew Garfield egy csókkal megpróbálta ellopni a show-t kollégájuk elől. Az alábbi videóban meg is nézheti a két színész váratlan húzását.

Emma Stone-t először hat évvel ezelőtt jelölték Golden Globe-ra a Könnyű nőcské-ért, majd 2015-ben a Birdman-ért, de abban az évben minden mellékszereplői díjat Patricia Arquette vitt el a Sráckor-ban nyújtott alakításáért. Most viszont eljött Stone ideje, és a velencei filmfesztivál legjobb színésznő díja után megkapta a Golden Globe-ot, és nagy valószínűséggel neki adják majd az Oscart is februárban.

Ryan Gosling és Emma Stone a Golden Globe-díjukkal Forrás: AFP/Robyn Beck

A 28 éves színésznő vasárnap este nagyon szép és inspiráló köszönőbeszédet mondott, amit érdemes hosszabban idézni:

"Ez az álmodozók filmje. Azt gondolom, a remény és a kreativitás a két legfontosabb dolog a világon. És erről szól ez a film. Kreatív emberekről, akiknek az arcába csapták az ajtót - átvitt értelemben vagy ténylegesen. Színészekről, akik nem kaptak elég időt egy meghallgatáson, vagy vártak egy hívásra, ami sosem jött meg. Bárkiről bárhol, aki néha úgy érzi, hogy inkább feladná. De megrázza magát, és megy tovább. Nektek ajánlom ezt a díjat."

A gála előtt azt jósoltuk, hogy Stone és Natalie Portman egyszerre lehet majd boldog, de a Jackie gyászoló elnökfeleségét megformáló Portman óriási meglepetésre hoppon maradt, és helyette Izabelle Huppert-t tüntették ki a legjobb drámai színésznőnek járó díjjal.

Huppert a filmek határok nélküliségéről beszélt, és megköszönte, hogy egy holland rendező által készített francia film nyerhetett Amerikában. Ráadásul ez már a második díja volt az Elle-nek ezen az estén, a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést Paul Verhoeven rendező vette át.

Az olyan hollywoodi sikerfilmjei után, mint az Elemi ösztön és a Robotzsaru, tíz éve kizárólag Európában dolgozó rendező kiemelte az elismerésekről döntő HFPA bátorságát, hogy egy olyan filmre szavaztak, amelynek a főszereplőjével nehéz szimpatizálni, majd Huppert-t méltatta meleg szavakkal. „Szeretlek, szeretlek és szeretlek” – fejezte be a beszédét.

Isabelle Huppert és Paul Verhoeven a Golden Globe-díjukkal Forrás: AFP/Robyn Beck

Már éppen megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy a hat jelölést kapó, de a gála vége felé még mindig díj nélkül álló Holdfény az este legnagyobb vesztese, amikor az utolsóként kihirdetett és talán legfontosabb kategóriában, a legjobb drámák mezőnyében pont ez a film győzedelmeskedett.

A másik nagy kritikuskedvenc és Oscar-esélyes film, A régi város is egy díjjal távozott, Casey Affleck Denzel Washingtont legyőzve nyerte el a legjobb drámai színésznek járó elismerést. A Fences és az Éjszakai ragadozók is egy-egy díjat kapott Viola Davis, illetve Aaron Taylor-Johnson révén.

Casey Affleck a Golden Globe-díjával Forrás: AFP/2017 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

Emma Stone többek között a harmincadik Golden Globe-jelölésénél tartó Meryl Streepet ütötte el a díjtól, aki ezt biztosan nem bánta, hiszen a Cecil B. DeMille-ről elnevezett életműdíj átvételéért így is felhívták a színpadra.

Korábban Hugh Laurie már pedzegette köszönőbeszédében, hogy a Hollywood Foreign Press Associationt csupa olyan dolog jellemzi (Hollywood, külföldiekből álló tagság, sajtó), ami nem kompatibilis Donald Trump elnökségével, és viccesen megjegyezte, hogy nem akar búskomornak tűnni, de lehet, hogy ez most az utolsó Golden Globe-gálák egyike.

Ezeket a gondolatokat Streep vitte tovább és fejtette ki szenvedélyes hangú politikai beszédében, amire biztosan sokan fognak hivatkozni, és valószínűleg még Trump is fog rá reagálni a Twitterén.

Arról beszélt, hogy a filmszakmában sok a külföldi, majd végignézve a teremben többek között az Etiópiában született, majd Írországban nevelkedett Ruth Neggát, a kenyai származású Dev Patelt és a kanadai Ryan Goslingot hozta fel példaként.

„Hollywood tele van kívülállókkal és külföldiekkel, és ha kidobjuk őket, nem marad más, amit nézhetnénk, mint amerikai futball és harcművészet, és ezek nem számítanak művészetnek” – fogalmazott nagyon keményen.

Meryl Streep a legújabb Golden Globe-díjával Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevin Winter

Ezután a sajtó fontosságáról beszélt: „Szükség van arra, hogy elszámoltassák és minden gyalázatért felelősségre vonják a hatalmat.” Végül Carrie Fisher szavaival búcsúzott: „Fogd az összetört szívedet, és alakítsd át művészetté.”

Donald Trump nem hagyta szó nélkül Streep beszédét

A megválasztott elnök a New York Timesnak nyilatkozta telefonon, hogy nem látta a gála közvetítését, de nem csodálkozik azon, hogy a "liberális mozis emberek" támadják, a három Oscar-díjas színésznőt pedig "Hillary-imádónak"-nek nevezte. Később a Twitteren is foglalkozott az üggyel: "Meryl Streep, Hollywood egyik legtúlértékeltebb színésznője nem is ismer, de megtámadott engem tegnap este a Golden Globe-on. Ő egy Hillary-csicska, aki nagyot koppant" - írta az USA jövendőbeli elnöke.

Az Oscarral ellentétben a Golden Globe-gálán nem szoktak videós összeállítással megemlékezni az elhunyt szakmabeliekről, de most kivételt tettek, és az alábbi megható kisfilmmel tisztelegtek Carrie Fisher és édesanyja, Debbie Reynolds előtt.

Jimmy Fallon első ízben vezette a gálát, és a grandiózus nyitány ugyan még jól sült el, a színpadon már hervasztó volt a showman fellépése, és nagyon hamar láthatatlanná vált. Nyomába sem ért a korábbi házigazdáknak, Ricky Gervaisnek vagy Tina Fey és Amy Poehler párosának.

Az este legviccesebb pillanatait a legjobb animációs film kategóriáját felkonferáló Kristen Wiignek és Steve Carellnek köszönhettük. Azt az ártalmatlan kérdést tették fel egymásnak, hogy mi volt az első rajzfilm, amit életükben láttak. Vicces sztorikat vártunk, de a folytatásban több volt a dráma, mint az elmúlt tíz év Oscar-győztes filmjeiben együttesen.

Carellről kiderült, hogy az édesanyja akkor jelentette be a válást, amikor az apjával kijöttek a Fantasia című Disney-produkció vetítéséről. Azon a napon látta utoljára az apját. Wiig még ennél is sokkolóbb történettel kapcsolta össze a Bambi-t. Komédiázás volt ez a javából, Wiig nem is bírta ki mosolygás nélkül az amúgy faarccal előadott párbeszédet.

A 74. Golden Globe-gála nyerteseinek teljes listáját itt böngészheti végig.

Ki volt a legszebb a vörös szőnyegen?

Az állapotos Natalie Portman sárga Pradát viselt, Emma Stone ruháját ezüst csillagokkal, Nicole Kidmanét pedig egy ezüst boszorkával díszítették fel. Emily Ratajkowski nyerte a dekoltázsversenyt, Jessica Biel a lábára büszke, Kristen Wiig jött a legátlátszóbb szerkóban. Evan Rachel Wood volt a legvagányabb, de Kathryn Hahn személyében erős kihívóra akadt. Önnek melyik ruha tetszik a legjobban?