Benedict Cumberbatch hatása alatt maradt Amerika

Doctor Strange
Doctor Strange
Vágólapra másolva!
43 millió dollárt gyűjtött, és ezzel második hetében is megőrízte elsőségét az amerikai mozikban a Marvel legújabb szuperhősfilmje, a Doctor Strange. A hétvégi bevétel mindössze 49,4 százalékkal csökkent a premierhétvégéhez képest, ami szokatlanul kicsi visszaesésnek számít, a nagy dérrel-dúrral beharangozott szuperprodukciók bevétele általában 55 és 60 százalékos csökkenést szoktak elkönyvelni. A Doctor Strange még a Bosszúállók-nál is jobban tartotta magát, amelynek a felére csökkent a hétvégi bevétele a második héten. Benedict Cumberbatch a Doctor Strange című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon49283280 Benedict Cumberbatch varázslója tíz nap alatt 153 millió gyűjtött Amerikában, versenyben volt az ugyanennyi idő alatt 158 milliót bezsebelő, a Marvel egyik legjobb filmjének tartott Amerika Kapitány: A tél katonájá-val. Világszinten 493 milliónál tart. a film, így már most megelőzte az első Amerika Kapitány-t, amelynek 371 millió volt az összbevétele, a 449 millióig jutó Thor-t is legyűrte, és pár napon belül az 519 milliónál megálló A Hangyá-t is túlszányalja. A hét premierfilmjei közül az Érkezés kezdett a legjobban: a 47 millióból készült sci-fi három nap alatt 24 milliót gyűjtött, és bebizonyította, hogy úgy is sikerre lehet vinni egy filmet, ha az nem a tizenévesek ízlése szerint való. Az Amy Adams és Jeremy Renner főszereplésével készült Érkezés-re 85 százalékban 25 évesnél idősebb emberek váltották jegyet. Ha egy filmen érződik, hogy a látvány intelligenciával párosul benne, máris megnő a moziba már nehezebben elcsábítható idősebb korosztályok aránya a közönségben. Denis Villeneuve rendező karrierjének eddigi legjobb premierhétvégéjén van túl. A Jake Gylenhaallal és Hugh Jackmannel felálló Fogságban 20 millióval startolt el, a tavalyi Sicario – A bérgyilkos-t először csak hat moziban kezdték el vetíteni, így annak a filmnek a rajtját nincs értelme összevetni az Érkezés első hétvégéjével. Az már most garantált, hogy a quebeci rendező következő filmjévél újabb karriercsúcsot fog összehozni, ő jegyzi ugyanis a Magyarorzágon forgatott Blade Runner 2049-et. Amy Adams az Érkezés című filmbenForrás: InterCommiddleon59763984 A gyermekes családok szórakoztatását biztosító Trollok végzett a toplista második helyén, az újdonságok közül még a Shut In című thriller jutott be a legjobb tízbe. Mindössze 3,7 milliót szedett össze Naomi Watts legújabb filmje, amely hamar el fog tűnni a süllyesztőben. Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Doctor Strange ($43 / $153) 2. Trollok ($35,1 / $94) 3. Érkezés ($24 / $24) 4. Almost Christmas ($15,6  / $15,6) 5. A fegyvertelen katona ($10,8 / $32,3) 6. A könyvelő ($4,6 / $77,7) 7. Shut In ($3,7 / $3,7) 8. Boo! A Madea Halloween ($3,6 / $70,4) 9. Jack Reacher: Nincs visszaút ($3,3 / $54,6) 10. Inferno ($3,3  / $31,6) Tényleg ez az év legjobb sci-fijehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20161110-tenyleg-ez-az-ev-legjobb-sci-fije-erkezes-kritika-denis-villeneuve-amy-adams-jeremy-renner.htmlAz is imádni fogja, aki amúgy gyűlöli a szuperhősfilmekethttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20161101-az-is-imadni-fogja-aki-amugy-gyuloli-a-szuperhosfilmeket-doctor-strange-kritika-benedict.html
Vágólapra másolva!