Sophie Marceau-t egyből anyaszült meztelenre vetkőztetik

Sophie Marceau a Jailbirds című filmben
Sophie Marceau a Jailbirds című filmben
Vágólapra másolva!
Sophie Marceau meglepőt húzott a Jailbirds (La taularde) című börtönfilmmel: az utóbbi években romantikus vígjátékokban és szerelmi drámákban láthattuk őt, most viszont bekeményített, és legújabb filmjében egy női rabot játszott el, akinek a sorsán keresztül beláthatunk kicsit a francia büntetés-végrehajtás működésébe. Az biztos, hogy vághat bármilyen elszánt arcot az előzetesben a színésznő által eljátszott középiskolai irodalomtanár, a rácsok mögött durva meglepetések fogják várni.  A trailer a rab levetkőztetésével kezdődik, majd az első nehézségek után arról érdeklődik az irodalomtanár, hogy átköltözhet-e egy másik zárkába. A kérdésben ott van a tanárnő minden naivitása, a gúnyos válasz pedig felér egy kijózanító pofonnal. A film főszereplője a szerelme miatt jutott börtönbe, segített neki elszökni. Büntetlen előéletű volt, így annak reményében áldozta fel magát, hogy úgyis hamar kiszabadul. A végére felpörgő előzetes azonban nem azt sejteti, hogy a tanárnőnek az lenne a legfontosabb, hogy jó magaviseletet tanúsítson a mihamarabbi szabadulás érdekében.  Sophie Marceau a Jailbirds című filmbenForrás: Rezo Filmsmiddleon1060530 A Jailbirds-ben Marceau egy eddig kevésbé ismert arcát villantja fel, már csak ezért is örülnénk, ha a magyar mozikba is eljutna a film. Ebben azonban nem szabad túlzottan reménykedni: Audrey Estrougo rendezőnek eddig egyetlen munkáját sem hozták be, és Marceau-ban is általában akkor látnak fantáziát a forgalmazók, ha nem lép ki a tőle megszokott szerepből. Az utóbbi években a Szex, szerelem, terápia, az Elemi szerelem (kritikánk) és a Boldogság sosem jár egyedül (kritikánk) című filmjeit lehetett megnézni a magyar mozikban. A címek magukért beszélnek.  A Jailbirds-öt szeptember 7. óta vetítik Franciaországban.  Moziplakát a Jailbirds című filmhezForrás: Rézo Filmsmiddleon14482048   Sophie Marceau meztelenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20140205-sophie-marceau-meztelen-eszelos-szerelem-kellemes-husveti-unnepeket-az-ejszakaim-szebbek-mint-a.htmlSophie Marceau egy igazi istennőhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150312-sophie-marceau-egy-igazi-istenno-elemi-szerelem-kritika-francois-cluzet.htmlSophie Marceau bugyiig sliccelt ruhában pompázotthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20150516-sophie-marceau-bugyiig-sliccelt-ruhaban-pompazott-cannes-2015-emma-stone-osvart-andrea.html
Vágólapra másolva!