Nyolcszor annyi pénzt hozott a magyar film, mint amennyibe került

Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál forgatásán
Vágólapra másolva!
Még csak másfél hete vetítik a mozik az Ernelláék Farkaséknál-t, de Hajdu Szabolcs másfél millió forintból készített filmje már a költségvetésének több mint nyolcszorosát hozta vissza a mozipénztáraknál. A Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíjas alkotására újabb 2 604-en ültek be a hétvégén, össznézettsége már tízezer felett jár. Hajdu Lujza az Ernelláék Farkaséknál című filmbenForrás: Big Bang Mediamiddleon29301788 Nem tántorították el a magyarokat A lány a vonaton-ról megjelent negatív kritikák, 63 643 nézőjével az Emily Blunt főszereplésével készült bestseller-adaptáció volt messze a legnépszerűbb film a hétvégén a hazai mozikban. Ez bődületesen jó eredmény, két évvel ezelőtt a Holtodiglan-nak még feleennyi sem jött össze a nyitóhétvégéjén, pedig rengeteg cikkben leírták, hogy A lány a vonaton a nyomába sem ér David Fincher remekművének. Emily Blunt A lány a vonaton című filmbenForrás: Freeman Filmmiddleon24481632 A múlt héten bemutatott két animációs film közül pont a gyengébbet nézték sokkal többen. A kritikusunk által is agyondicsért Kubo és a varázshúrok-nak 7 176-an adtak esély, míg az egymással közösülő élelmiszereket felvonultató Virsliparti több mint harmincezer nézőt vonzott. Egy másik parti már nem volt ilyen frekventált: a Pizsamaparti című svéd családi filmet 14 moziban kezdték el vetíteni múlt csütörtökön, de vasárnap estig gyalázatosan kevés, mindössze 623 nézőt tudott csak begyűjteni. Továbbra is nagyon népszerű a Bridget Jones babát vár. A világ kedvenc szinglijének harmadik kalandja az ősz eddigi legsikeresebb filmje itthon, négy hét alatt már 239 859-en látták - csak ezerrel kevesebben, mint a tizenhét hete futó Szenilla nyomában című Pixar-mesét. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. A lány a vonaton (63 643 / 63 643)2. Bridget Jones babát vár (34 908 / 239 859)3. Virsliparti (30 403 / 30 403)4. Vándorsólyom kisasszony különkeges gyermekei (25 897 / 56 470)5. Idegpálya (23 780 / 88 978)6. Gólyák (14 982 / 48 088)7. Mélytengeri pokol (15 538 / 37 502)8. A hét mesterlövész (9 594 / 49 969)9. Kubo és a varázshúrok (7 176 / 7 176)10. Kis kedvencek titkos élete (7 428 / 619 116)
Vágólapra másolva!