Úgy tűnhet, Mel Gibson újból megzakkant, pedig nem

Mel Gibson és Sean Penn a Cinema for Peace című jótékonysági rendezvényen 2012-ben
Mel Gibson és Sean Penn a Cinema for Peace című jótékonysági rendezvényen 2012-ben
Vágólapra másolva!
Mel Gibson filmet csinál az oxfordi angol értelmező szótár (Oxford English Dictionary) készítéséről, ő játssza majd a több ezer oldalból álló gigantikus mű első főszerkesztőjét, Henry Murray professzort. Amikor először megláttam ezt a hírt, azt hittem, hogy a színész-rendező ismét megkattant, hiszen ennél unalmasabb témát nem is találhatott volna. Valójában azonban egy nagyon is érdekfeszítő, monomániával és őrülettel súlyosbított munkakapcsolat történetét viszi filmre Gibson. Mel Gibson és Sean Penn a Cinema for Peace című jótékonysági rendezvényen 2012-benForrás: AFPmiddleon23821881 A The Professor and The Madman (A professzor és az őrült) másik főszerepét Sean Penn-nek szánják. W. C. Minor katonai sebészt elmegyógyintézetbe dugták, miután paranoiás téveszméi miatt agyonlőtt egy embert. Onnan küldözgette kitartóan az egyes szavakhoz tartozó, antik könyvekből származó idézeteket, amelyek segítségével Murray és stábja feltérképezte a szótárba bekerülő szavak etimológiáját. Minor tízezer szócikkely megalkotásában segédkezett. Gibson már régóta fel akarta dolgozni ezt a történetet, 1998-ban vette meg a The Surgeon of Crowthorne: A Tale of Murder, Madness and the Love of Words című könyv megfilmesítési jogait, melynek már a magyarra fordított címe is elárulja, hogy bőven van izgalom a professzor és a paranoiás férfi egymásba fonódó életében: Crowthorne sebésze: történet egy gyilkosságról, az őrületről és a szavak szeretetéről. A rendezéstől végül elállt Gibson, helyette az Apocalypto forgatókönyvírója, Farhad Safinia vezényli le majd az életrajzi drámát. A The Professor and The Madman-t előreláthatólag szeptemberben kezdik el forgatni Európában, ez lesz az első alkalom, hogy Gibson és Penn ugyanabban a filmben szerepel. Mel Gibson el akarja venni a kedvünket a vérengzéstőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160729-fegyver-nelkul-is-hosse-lehet-valni-a-haboruban-mel-gibson-andrew-garfield-hacksaw-ridge-teresa.htmlMel Gibson feltámasztja Jézusthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160610-mel-gibson-folytatja-a-passiot-randall-wallace-blood-father-hacksaw-ridge-jezus-deadpool.htmlMel Gibson olyan ráncos, mint egy öreg cipőhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160708-mel-gibson-olyan-rancos-mint-egy-oreg-cipo-blood-father-elozetes.html
Vágólapra másolva!