Ha nem ez lesz az év sci-fije, akkor semmi!

Amy Adams az Arrival című filmben
Vágólapra másolva!
A legtöbb sci-fiben a napnál is világosabb, hogy a földönkívüliek milyen szándékkal érkeztek a Földre: A függetlenség napja lényei hódítani akartak, velük ellentétben E.T. a légynek sem akart ártani. Ezekkel a filmekkel szemben az Arrival egy jóval valószerűbb kapcsolatfelvételt fest fel: az űrlények leszálltak közénk, de nekünk gőzünk sincs, hogy mit akarnak, hiszen még a legelemibb kommunikációra sem vagyunk képesek. Az Arrival-hoz egyszerre két, egymástól több ponton is eltérő hosszú előzetest adtak ki, így aki minél tisztább képet akar alkotni a sci-firől, annak érdemes lesz az amerikai és a nemzetközi verziót is megnéznie. Közös bennük, hogy sokáig anélkül emelik a végtelenségig a feszültséget, hogy akár egy fegyver is eldördülne. Denis Villeneuve kanadai rendező eddig is (Fogságban, Sicario) a feszültségkeltés mestere volt, most egy idegen civilizációval társított félelmeink lebegtetésével, illetve egy globális háború rémképével fog az idegeinken táncolni. A kapcsolatfelvétel lebonyolításával egy nyelvészt (Amy Adams) és egy matematikust (Jeremy Renner) bíz meg az amerikai hadsereg. A nő mindvégig kiáll amellett, hogy elkerülhető a fegyveres konfliktus, még azok után is, hogy az idegenek üzenetét úgy fordítja le, hogy „a fegyvert letenni” (offer weapon). Mindez a nemzetközi előzetes 105. másodpercénél hangzik el, a másik trailerben pedig arról magyaráz Adams, hogy a nyelv bonyolult dolog, simán lehet, hogy a fegyver és az eszköz szót keverték össze. Amy Adams az Arrival című filmbenForrás: Sony Pictures Entertainmentmiddleon1000427 Lelkesedésünk az egeket ostromolja, hiszen az Arrival olyan sci-finek tűnik, amilyet a legjobban szeretünk, és amilyet csak ritkán készítenek: nagyszabású, látványos, és intelligenciának sincs híján. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ezzel a fantasztikusnak ígérkező filmmel készült fel Villeneuve karrierje eddigi legnagyobb erőpróbájára: jelenleg Magyarországon forgatja minden idők egyik legjobb sci-fijének, a Szárnyas fejvadász-nak a folytatását. Az Arrival-t először a velencei filmfesztiválon mutatják be, majd november 11-től kezdik vetíteni az amerikai mozikban. Magyarországra is még ugyanebben a hónapban meg fog érkezni a sci-fi. A filmben tizenkét űrtojás száll le a Föld különböző pontjaira, és frappáns módon nem a szereplők, hanem ezek az űrhajók kaptak most külön posztereket. Mindegyik plakát jobb alsó sarkában ott van az űrtojás pontos koordinátája, mi most a két legközelebbit, az angliai Devon és az oroszországi Szocsi felett lebegő hajót mutatjuk meg. Devon - moziplakát az Arrival című filmhezForrás: Sonymiddleoff9601500   Szocsi - moziplakát az Arrival című filmhezForrás: Sony Pictures Entertainmentmiddleoff7691200 Ryan Gosling valami fantasztikusat művel Budapestenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20160617-ezert-varjuk-ugy-a-szarnyas-fejvadasz-2-t-mint-a-messiast-harrison-ford-ryan-gosling-denis.htmlA pokolba is követnék ezt a nőthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20151026-kritika-a-sicario-a-bergyilkos-cimu-filmrol-emily-blunt-benicio-del-toro-josh-brolin-denis.htmlEmily Blunt a Sicario 3-ban térhet visszahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160617-emily-blunt-a-sicario-3-ban-terhet-vissza-stefano-sollima-soldado-benicio-del-toro-josh-brolin.html
Vágólapra másolva!