A ringben a férj, amúgy meg a feleség osztja az ütéseket

Chuck Wepner
Vágólapra másolva!
Tavaly a Mélyütés és a Creed – Apollo fia jött ki ebben a műfajban, és 2016-ban sem állt le Holywood a bokszolós filmek gyártásával: a Hands of Stone-ban a Dühöngő bika főszereplője, Robert De Niro edzi Edgar Ramirezt, a Bleed For This-ben Miles Teller küzdi magát vissza a ringbe egy szörnyű baleset után, most pedig a The Bleeder is bejelentkezett, hogy felkeltse a karriertörténetek és a sportfilmek kedvelőinek a figyelmét.A filmhez kiadott első részlet nem megy a ring közelébe, helyette a nagy bajuszt növesztett Liev Schreiber által eljátszott bokszoló viharos házaséletébe tekinthetünk be. A sportoló egy útszéli vendéglőben szédít éppen egy nőt, amikor leül melléjük a felesége, és hosszú monológjával előbb a hűtlen férfit és a köpni-nyelni nem tudó nőt semmisíti meg, majd a saját szerencsétlen sorsára tér át.Liev Schreiber és Elizabeth Moss a The Bleeder című filmbenForrás: Sarah Shatzmiddleon19131277A Creed – Apollo fia okozta pozitív meglepetés után egy-két évig én most simán kibírnám bokszolós film nélkül, de látva Elizabeth Moss döbbenetesen erős alakítását, hiba lenne egy legyintéssel elintézni a The Bleeder-t. Chuck Wepner igaz történetét meséli el a film, aki 1975-ben, a nehézsúlyú világbajnoki címért folyó meccsen 15 meneten át állta Muhammad Ali ütéseit, később pedig ő inspirálta a Rocky című filmet.A The Bleeder-nek Velencében tartják az európai, Torontóban pedig az amerikai premierét, a film további sorsa bizonytalan, még azt sem lehet tudni, hogy mikortól lesz látható az amerikai mozikban.A Whiplash dobosa most a bokszra pörgött rá nagyon durvánhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160630-a-whiplash-dobosa-most-a-bokszra-porgott-ra-nagyon-durvan-miles-teller-aaron-eckhart-bleed-for.htmlEnnyire ütős Rocky-filmet remélni sem mertünkhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160120-ennyire-utos-rocky-filmet-remelni-sem-mertunk-creed-apollo-fia-kritika-sylvester-stallone.htmlStallonét a szíve még hajtja, de a teste már nem bírjahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160106-sylvester-stallone-nem-lesz-tobbet-rambo-rocky-creed-apollo-fia-michael-b-jordan-ryan.html
Vágólapra másolva!