A Lovasíjászt többen látták, mint a többi idei magyar filmet összesen

A Lovasíjász
Vágólapra másolva!
A tavaly bemutatott Liza, a rókatündér, Argo 2 és a Saul fia nagyot ment a magyar mozikban, az utóbbi nézőszáma a 250 ezret is meghaladta, részben az Oscar-szezonra időzített újbóli bemutató hatására. Az idén debütált hazai alkotások azonban kevésbé szerepeltek jól, egy filmalapos támogatás nélkül készült lírai dokumentumfilmre volt messze a legtöbb néző kíváncsi. Kassai Lajos (jobbra) A Lovasíjász című filmbenForrás: Anjou Lafayettemiddleon1024432 Kassai Lajos életéről, és az általa újrateremtett sportról szóló A Lovasíjász-t január 21-én mutatták be a magyar mozik, a folyamatos érdeklődés hatására a mai napig tartanak belőle vetítéseket, és összesen már 80 908-an ültek be rá. A sorban a 28 379 eladott jegyig jutó Gondolj rám következik, Till Attila kerekesszékes akcióvígjátéka, a Tiszta szívvel eddig 22 149, a Hurok pedig 14 762 nézőt gyűjtött, de ez a két film továbbra is a mozik műsorán van. Ha ezekhez még hozzáadjuk a Félvilág, a Vad Kunság, illetve a Liliom ösvény eredményét, akkor 75 553 nézőt kapunk. A Zero nézettségi adatait nem tették közzé, de Nemes Gyula filmje körülbelül ezer nézőig mehetett el. A Lovasíjász-t tehát 4355-tel többen látták, mint a hét másik idén bemutatott magyar filmet eddig összesen. A 2016-ban bemutatott magyar filmek össznézőszáma1. A Lovasíjász - 80 908 néző2. Gondolj rám - 28 379 néző3. Tiszta szívvel - 22 149 néző4. Hurok - 14 762 néző5. Félvilág - 5 823 néző6. Vad Kunság: A Puszta rejtett élete - 3 500 néző7. Liliom ösvény - 940 néző Kaszás Géza alkotását egy itthon szokatlan módon forgalmazták: először csak néhány vásznon kezdték el vetíteni, aztán a megnövekedett érdeklődés hatására, fokozatosan egyre több mozi és művelődési ház vette fel a műsorára. (A Saul fiá-t is így építették fel Amerikában, ahol ez a módszer bevettnek számít.) Rendkívüli módon, a bemutatója utáni ötödik hétben került be először a tíz legnézettebb filmet összesítő hétvégi toplistába. Eddig huszonnégy filmalapos támogatással megvalósult nagyjátékfilmet mutattak be, de közülük mindössze hat szedett össze több nézőt A Lovasíjász-nál: a Coming Out, a Megdönteni Hajnal Tímeát, az Argo 2, a Swing, a Liza, a rókatündér és a Saul fia. A Lovasíjász kétszer annyi embert érdekel, mint Kern Andráshttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160317-mar-tobb-mint-55-ezren-lattak-a-lovasijasz-kaszas-geza-kassai-lajos.htmlA Lovasíjász már a Vajna-filmek felét a porban hagytahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160225-a-lovasijasz-mar-a-vajna-filmek-felet-a-porban-hagyta-kaszas-geza-kassai-lajos.htmlThrillerben magyar még nem csinált ilyen jóthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160414-thrillerben-magyar-meg-nem-csinalt-ilyen-jot-hurok-kritika-madarasz-isti-szaraz-denes-anger.htmlMatt Damont magyar lovasíjász tanítjahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150120-magyar-lovasijasz-tanitja-matt-damont-the-great-wall.html  
Vágólapra másolva!