Vágólapra másolva!
Hetvenöt éves korában elhunyt Andrzej Żuławski, bizarr, érzelmileg túlfűtött filmek rendezője. A hatvanas években Andrzej Wajda rendezőasszisztenseként dolgozott, honfitársához és kollégájához, Roman Polanskihoz hasonlóan azonban ő is falakba ütközött a kommunista Lengyelországban: az 1972-es Az ördög című horrorfilmje bemutatója előtt letartoztatták, az alkotást betiltották, és azt csak évtizedekkel később, 1988-ban mutatták be. Kezdeti próbálkozásai után Żuławski Franciaországban folytatta a karrierjét. Sophie Marceau és Andrzej Żuławski 2000-ben, PárizsbanForrás: AFP//Pierre-Franck Colombiermiddleoff639533 Magyarországon Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok című filmje a legismertebb, melyben Sophie Marceau játszotta a főszerepet. A tekintélyes korkülönbség ellenére – huszonhat év volt köztük – tizenöt éven át éltek kapcsolatban, négy közös filmet készítettek, és egy fiuk is született. A legfontosabb a szerelem című drámájában Romy Schneider egy pornószínésznőt játszott, azonban a legnagyobb botrányt a Birtoklás című, meghatározhatatlan műfajú, groteszk és horrorisztikus szerelmi történetével okozta. A főszerepet eljátszó, az ágyát egy polipszerű teremtménnyel megosztó Isabelle Adjaninak évek kellettek, hogy feldolgozza magában a film forgatását. Żuławski első házassága Małgorzata Braunek színésznővel a hetvenes évek végére tönkrement, a rendező öngyilkosságot fontolgatva érkezett meg New Yorkba, Andy Warhol beszélte le arról, hogy véget vessen az életének. Zulawski az írás segítségével dolgozta fel fájdalmát, tíz nap alatt vetette papírra a Birtoklás forgatókönyvét. Sophie Marceau Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok című filmbenForrás: Moképmiddleoff683533 Cosmos című utolsó filmje tavaly megnyerte a legjobb rendezés díját a locarnói filmfesztiválon. A metafizikai thrillerként kategorizált Cosmos-t múlt decemberben mutatták be a francia mozik. Żuławski már régóta küzdött a rákkal, amely végül a halálát okozta - közölte a Lengyel Filmművészek Szövetsége. Sophie Marceau meztelenKábé 16 évesen, Sophie Marceau elhatározta, hogy ahelyett, hogy ünnepelt francia tinisztárként ellubickolna még egy darabig könnyű vígjátékokban, bevállalós felnőtt színészi karrierbe kezd. Ennek folyományaképp aztán szorgalmasan végigmeztelenkedett egy tucat filmet. Dicséretes merészsége nem kis részben akkori élettársának, Andrzej Zulawski rendezőnek volt köszönhető. A teljes cikket itt olvashatja el.Forrás: GaumontSophie Marceau Sophie Marceau egy igazi istennőhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150312-sophie-marceau-egy-igazi-istenno-elemi-szerelem-kritika-francois-cluzet.htmlMeghalt Małgorzata Braunekhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/halal/20140624-meghalt-ma-gorzata-braunek-legyfogo-ozonviz-az-ejszaka-harmadik-resze-az-ordog-tajkep-csata.htmlRoman Polanski harmincéves vesszőfutásahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20090928-roman-polanski-nemi-eroszak-ugye-1977tol-2009ig.html
Vágólapra másolva!