Superman agyvérzést kapna ettől a szuperhőstől

Deadpool
Vágólapra másolva!
A múlt hónapban megrendezett Comic-Conon felállva tapsoltak a Deadpool előzetese láttán, és követelték, hogy vetítsék le még egyszer. Most végre mi is megnézhetjük, mire fel volt ez a nagy őrjöngés. A lelkesedés oka egyszerű: Deadpool más, mint a többi szuperhős. Mocskos a szája, mindenre van egy fanyar, cinikus megjegyzése, még a saját közelgő halálára is, előszeretettel szól ki a közönséghez, és Supermannel ellentétben nem ódzkodik az emberi élet kioltásától.Sőt, még menősködik is vele: egy golyóval végez ki három gonosztevőt, aztán még egy otromba mondattal is tetézi a többszörös gyilkosságot. Superman alighanem agyvérzést kapna, ha ezzel a szuperhőssel kellene együtt dolgoznia. Még szerencse, hogy nem ugyanabban a képregényes univerzumban léteznek.Ryan Reynolds jelmezben a Deadpool című filmbenForrás: 20th Century Foxmiddleoff680478Deadpool először az X-Men kezdetek: Farkas című filmben tűnt fel, majd Ryan Reynolds éveken át azon pörgött, hogy önálló filmet kapjon ez a nyilvánvalóan nem komplett szuperhős. Állhatatossága végül meghozta az eredményét, amihez persze az is kellett, hogy a rajongók pozitívan reagáljanak a 2014-ben kiadott tesztfelvételre.Erre a szuperhősfilmre amúgy botorság lenne előre legyinteni: végre fröccsen benne a vér, és jópofa viccek helyett vaskos poénok zúdulnak majd a nézőre. Ryan Reynolds még előző, rosszemlékű szuperhősös filmjét, a Zöld Lámpás-t is kigúnyolja az előzetesben: azon sopánkodik a műtőasztalon, hogy csak nehogy zöld kosztümöt adjanak rá. Érdemes összehasonlítani a fenti korhatáros előzetest a tompított változattal, a vér eltűnt, és a szöveg is némileg visszafogottabbá vált:A filmben többek között feltűnik még Gina Carano (A bűn hálójában, Halálos iramban 6) és Ed Skrein (Trónok harca, A Szállító – Örökség), őket hívja Deadpool Rosie O’Donnellnek, illetve a Spice Girls egyik tagjának a trailerben. A filmet 2016. február 12-én mutatják be az amerikai mozik. Sztárok, akik a kutyának sem kellenekhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20110815-sztarok-akik-a-kutyanak-sem-kellenek-ryan-reynolds-josh-hartnett.htmlEz a csaj leszakítja az arcodathttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20120216-ez-a-csaj-leszakitja-az-arcodat-a-bun-halojaban.htmlAz új Szállító majd megszakad az erőlködésbenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150320-jason-statham-nelkul-folytatodik-a-szallito-the-transporter-refueled-ed-skrein-jason-statham.html
Vágólapra másolva!