Vágólapra másolva!
Az Entertainment Weekly jóvoltából immáron megcsodálhatjuk a jövő májusban mozikba kerülő X-Men: Apokalipszis régi és új szereplőit. Ha nem tudtuk volna, hogy Oscar Isaac játssza Apokalipszist, a világ első mutánsát, aki követőket toborozva maga mellé az emberiség elpusztításán fáradozik, sosem találjuk ki, hogy ő az a kék fejű ember az újság címlapján.Olivia Munn, Oscar Isaac és Michael Fassbender az Entertainment Weekly címlapjánForrás: EWmiddleoff644400Az Apokalipszis tíz évvel később játszódik, mint Az eljövendő múlt napjai, és a főszereplők az eltelt egy évtized alatt szétszéledtek. Magneto (Michael Fassbender) levette a sisakját, és Lengyelországban próbál beilleszkedni az emberek közé – még szerelmes is lett egy nőbe.Mystique (Jennifer Lawrence) is a saját útját járja, fiatal, elnyomott mutánsoknak segít, Xavier professzor (James McAvoy) pedig az iskoláját igazgatja, és arra tanítja a mutánsokat, hogyan tagozódjanak be a társadalomba. Apokalipszis felbukkanásával a nyugodalmas viszonyok egy csapásra megváltoznak, Magnetót például sikerül maga mellé állítania.Alexandra Shipp, Oscar Isaac és Olivia Munn az X-Men: Apokalipszis forgatásánForrás: EWmiddleoff612459A legújabb X-Men-filmben több új mutáns is bemutatkozik, vagy legalábbis új színész játssza el őket.Kodi Smit-McPhee (Az út, Slow West) lesz Nightcrawler, a Trónok harca Sansájaként megismert Sophie Turner Jean Grey-t alakítja, Tye Sheridan (Az élet fája, Mud) Küklopsz bőrébe bújik, Alexandra Shipp pedig Halle Berry szerepét átvéve Ciklont játssza.Sophie Turner az X-Men: Apokalipszis forgatásánForrás: EWmiddleoff640478 Az EW honlapján további képeket nézhet meg.Oscar Isaac hozza el a világvégéthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20141125-oscar-isaac-hozza-el-a-vilagveget-x-men-apokalipszis-michael-fassbender-jennifer-lawrence.htmlA szuperhősök átírják a történelmethttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20140523-x-men-az-eljovendo-mult-napjai-kritika-bryan-singer-hugh-jackman-michael-fassbender-jennifer.htmlHülyegyerekek a mutánsgimibenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20110602-xmen-az-elsok-kritika.html
Vágólapra másolva!