Ezen rágjuk tövig a körmünket ősszel

Emily Blunt
Vágólapra másolva!
A munkám része, hogy filmelőzeteseket nézek, és a fontosabbakat, a jól sikerülteket kirakom az Origo Filmklubra. Megnyugtató érzés, hogy eközben nem váltam immunissá a trailerekre, és még mindig libabőrös leszek, és megáll egy kicsit körülöttem a világ, ha egy igazán erős és hatásos kedvcsinálót látok. A Sicario - A bérgyilkos című thrillerben egy FBI-ügynök (Emily Blunt) lépi át a mexikói határt, és veszti el az idealizmusát. Végignéz egy nyílt színi kivégzést a bedugult autópályán, majd még kétesebb ügyekbe bonyolódik a drogháború zászlaja alatt.Az előzetes sikeresen ülteti el bennünk az érzést, hogy Amerika déli határát átlépve egy teljesen más, félelmetes és felfoghatatlan világba lépnek át a rendfenntartók, ahol nem csupán illegális a tevékenységük, de még nem is igazán ismerik ki magukat. Ha jól megy minden, ez a film végre sztárt csinál a mellékszerepekben már számos alkalomban remeklő Bluntból. Most olyan kiváló karakterszínészek segédkeznek neki a mexikói tébolyban való elmerülésben, mint Josh Brolin és Benicio del Toro. Egyikük sem tűnt grállovagnak az előzetes alapján, sokkal inkább korrupt zsoldosoknak.Emily Blunt a Sicario - A bérgyilkos című filmbenForrás: Freeman Filmmiddleoff680478A Sicarió-t a kanadai Denis Villeneuve jegyezte, aki a Fogságban-nal (kritikánk) és az Enemy-vel (ajánlónk) kiérdemelte, hogy az egyik legizgalmasabb, a fősodorbeli és a szerzői film határvonalán egyensúlyozó, kortárs rendezőnek tartsuk. Jó kezekben van nála a Szárnyas fejvadász folytatása.A Sicario - A bérgyilkos-nak a cannes-i filmfesztiválon volt a világpremierje, a kollégáim látták, és be is válogatták az ott vetített legjobb tíz film közé. "A mindig briliáns Roger Deakins kamerája helikopterként pásztázza a mexikói határt, lüktet a nyugtalanító zene, és együtt nyomulunk az amerikai kábítószerellenes szuperkommandóval, mintha Bin Ladent vadásznánk éppen le" - írták róla akkor. Magyarországra októberben érkezik a Sicario.Josh Brolin, Emily Blunt, Denis Villeneuve és Benicio Del Toro a Sicario - A bérgyilkos cannes-i premierénForrás: Freeman Filmmiddleon16231056Apából előtör az állat - kritika a Fogságban című filmrőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20131014-apabol-elotor-az-allat-fogsagban-kritika-hugh-jackman-jake-gyllenhaal-denis-villeneuve.htmlJake Gyllenhaal sötétben szeret szexelnihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20130923-elozetes-denis-villeneuve-enemy-cimu-filmjehez-jake-gyllenhaal-melanie-laurent-sarah-gadon.htmlHarrison Ford igent mondott a Szárnyas Fejvadász 2-rehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150227-harrison-ford-igent-mondott-a-szarnyas-fejvadasz-2-re-ridley-scott-denis-villeneuve.html
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!