Annál a rengeteg pénznél is többet hozott a Jurassic World

jurassic world hal gif
Vágólapra másolva!
Amikor vasárnap délután nyilvánosságra hozzák a hétvégi amerikai mozibevételi adatokat, ezek a számok még nem teljesen pontosak - hogyan is lehetnének azok, hiszen vasárnap este is vannak vetítések. Általában azért ilyenkor a stúdiók elég precízen be tudják lőni, mennyi pénzt hoz majd a filmjük a napból hátralévő néhány órában, de néha szerényen alábecsülik a sikert.Ez történt most a Jurassic World esetében is, amelynek az amerikai nyitóhétvégéjére vasárnap 204,6 milliót saccolt a stúdió, ami minden idők második legerősebb indulását jelentette volna a Bosszúállók 207,4 milliója mögött. De hétfőn este, amikor már minden adat rendelkezésre állt, és rendesen összeszámolták a bevételt, kiderült, hogy a dinós film még ennél is többet, 208,8 milliót hozott, amivel viszont átvette a vezetést a Marvel-filmtől.Jurassic WorldForrás: UIP Dunafilmmiddleon1600901Tehát nem elég, hogy a Jurassic World világszinten a legmagasabb bevételt érte el a bemutatója utáni első hétvégén, illetve az első olyan film lett, amely több mint 500 millió dollárral indított, most még a legjobb amerikai nyitóhétvége is övé.Hiába tarolta le a világot az őslényes kaland, a magyarok nem ültek fel a hájpnak: 114 495 ember váltott jegyet a Jurassic World-re az első négy napon, ami idén is csak a negyedik legjobb nyitás Magyarországon. Az első három A szürke ötven árnyalata (182 165 néző), a Bosszúállók: Ultron kora (148 882 néző) és a Halálos iramban 7 (136 568 néző).Kánikulában is szépen nézték a magyarok a Saul fiáthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150615-kanikulaban-is-neztek-a-magyarok-a-saul-fiat-jurassic-world-tavol-a-vilag-zajatol-a-kem.htmlA Jurassic World durvábban indult, mint eddig bármihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150614-a-jurassic-world-durvabban-indult-mint-eddig-barmi-boxoffice.htmlRekordot döntött a magyar mozikban A szürke ötven árnyalatahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150216-a-szurke-otven-arnyalata-a-magyarokat-is-terdre-kenyszeritette-boxoffice-dakota-johnson.html
Vágólapra másolva!