Torrentét csak akkor bírjuk, ha otthon nézhetjük

Torrente 5
Vágólapra másolva!
Továbbra sem veszélyezteti egyetlen film sem a Bosszúállók: Ultron kora hazai elsőségét, a második hétvégén 70 697 darab jegyet vettek rá, és így összesen 260 010 nézőnél tart a film. Jövő héten kiderül, hogy Mad Max vajon elbír-e az akkor már három hete futó szuperhősökkel.Sofia Vergara és Reese Witherspoon zsaruvígjátéka Amerikához hasonlóan Magyarországon sem tudott tömegeket bevonzani a mozikba, 14 864 eladott jeggyel kell megelégednie a forgalmazónak.Sofia Vergara és Reese itherspoon a Csábítunk és védünk című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon1400934Sandra Bullock és Melissa McCarthy közös bohóckodására, a hasonló felállású Női szervek-re 17 ezer néző ült be a premierhétvégén két éve, úgy látszik a női főszereplős, akcióval kevert vígjátékokkal nem lehet bankot robbantani Magyarországon. A kém persze bebizonyíthatja ennek az ellenkezőjét június elején.A Torrente-rajongókat nem tüzelte fel túlságosan, hogy moziban nézhetik meg a bunkó exzsaruról szóló sorozat ötödik részét. Három éve, a Torrente 4-et tizenkét kópiáról játszották, és 6 188-en nézték meg az első hétvégén. Hiába triplázták meg az ötödik rész kópiaszámát (35), az eladott jegyek száma nagyságrendileg nem változott, 7 011-en ültek be a folytatásra. A nézők ráérezhettek arra, hogy a mostani az eddigi leggyengébb rész a sorozatban.Santiago Segura a Torrente 5 - A kezdő tizenegy című filmbenForrás: ADS Servicemiddleon1280853A Kukoricasziget és Az Ő nevében című filmekről nem érkeztek adatok.A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Bosszúállók: Ultron kora (70 697/ 157 340) 2. Csábítunk és védünk (14 864 / 14 864) 3. Argo 2 (11 941 / 85 207) 4. Torrente 5 – A kezdő tizenegy (7 011 / 7 011) 5. Halálos iramban 7 (4 308 / 396 207) 6. Adaline varázslatos élete (4 442 / 37 944) 7. Tökéletes hang 2 - előjátszás (3 097 / 3 097) 8. A pláza ásza Vegasban (2 412 / 46 192) 9. Dínó kaland (2 053 / 2 053) 10. Sam - Kismadár nagy kalandja (1 930 / 18 160)
Vágólapra másolva!