Hobbitra tódul a nép

A hobbit: Az öt sereg csatája
Vágólapra másolva!
A hobbit befejező része simán nyerte a karácsony előtti utolsó hétvégét az amerikai mozipénztáraknál. A szokásos péntek helyett már szerdától elkezdték vetíteni, és öt nap alatt 90,6 millió dollárt gyűjtött össze. A Gyűrűk ura záró epizódjának nyitó eredményétől azért elmaradt a film, 2003-ban A Gyűrűk ura: A király visszatér 124 milliót hozott össze öt nap alatt.A hobbit első két részét pénteken mutatták be, három nap alatt 84, illetve 73 milliót termelt a két film. Ehhez képest A hobbit: Az öt sereg csatája 56 milliót gyűjtött péntektől vasárnapig. Ne feledjük azonban, hogy ez az összehasonlítás hibádzik, hiszen a Tolkien-rajongóknak most ott volt a szerda és a csütörtök is, hogy beüljenek a mozikba, és elmerüljenek Középfölde világában. Világszinten 355 milliónál tart Az öt sereg csatája.Martin Freeman A hobbit: Az öt sereg csatája című filmbenForrás: Fórum HungarymiddleAz Éjszaka a múzeumban-sorozat kipukkadt a harmadik részére. A második epizód 54,2 millióval tért haza az első hétvégéjéről 2009-ben, ehhez képest A fáraó titká-ra 17,3 millió dollár értékben váltottak csak jegyek. A szintén premier, Jamie Foxx és Cameron Diaz szereplésével készült Annie című musical viszont elégedett lehet a 16 milliós bevétellel, a film hiába szivárgott ki hetekkel ezelőtt a Sony-t ért hackertámadás miatt, ez nem befolyásolta negatívan az Annie bemutatkozását.Egy premierfilmet találunk még a legjobb tízben, meglepetésre a tízedik helyet csípte meg a PK című indiai vígjáték. Egyre több moziban vetítik az Oscar-esélyes, Reese Witherspoon hátizsákos túrájáról szóló Vadon-t, emiatt a toplista hatodik helyére kapaszkodott fel a film.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. A hobbit: Az öt sereg csatája ($56,22/$90,6)2. Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka ($17,3/17,3)3. Annie ($16,3/$16,3)4. Exodus: Istenek és királyok ($8,1/$38,9)5. Az éhezők viadala: A kiválasztott (1. rész) ($7,8/$289,2)6. Vadon ($4,2/$7,2)7. Top Five ($3,6/$12,5)8. Hős6os ($3,6/$190,4)9. A Madagaszkár pingvinjei ($3,5/$64,2)10. PK ($3,5/$3,5) 
Vágólapra másolva!