Az Újratervezés lett a nyerő

Újratervezés
Vágólapra másolva!
Tóth Barnabás Újratervezés című alkotása nyerte el a Car Shorts nemzetközi rövidfilmes verseny 3000 eurós jutalommal járó fődíját. A Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével készült 12 perces kisfilm az utóbbi hetekben több hullámban is végigsöpört a magyar neten, eddig több mint 1,1 millióan nézték meg a Vimeo nevű videómegosztón.Szívbe markoló és mégis vicces, egyszerű ötletre épül, de minden benne van szeretetről, házasságról és GPS-ről, ami lényeges. Pogány és Kovács egy házaspárt alakítanak, akik autóval döcögnek újabb és újabb úti céljuk felé, a civódásuk mögötti dráma csak lassan, fokozatosan bomlik ki a szemünk előtt.A Car Shorts címmel első alkalommal meghirdetett rövidfilmes versenyre csaknem 60 ország 351 alkotója küldte el filmjét. A kiválasztott 24 alkotásra négy héten át lehetett szavazni a www.carshorts.com oldalon, összesen mintegy 71 ezer szavazat érkezett. A második helyezett a Crash Course című holland, a harmadik a Gelato Go Home című brit animáció lett. A huszonnégy filmet a verseny honlapján továbbra is meg lehet nézni.
Vágólapra másolva!