Amerika vevő a hülyeségre

Dumb és Dumber kettyó
Vágólapra másolva!
Húsz éve jött ki a Dumb és Dumber - Dilibogyók, de nem felejtették el az amerikaiak a világ két legnagyobb idiótáját, akik még egy sífelvonóhoz is oda tudnak ragadni a nyelvüknél fogva. A második rész messze felülmúlta a 25 milliós előzetes várakozásokat, és 38 millió dolárral a legnézettebb film lett az országban. A váratlan siker fő oka az volt, hogy a fiatalabb korosztály is - tehát akik nem láthatták moziban az első részt - is kiváncsi volt a Dumb és Dumber kettyó-ra. A nézők 43 százaléka 25 évnél fiatalabb volt. Jim Carrey-film a 2003-as A minden6ó óta nem nyitott ilyen jól az amerikai pénztáraknál. A toplista második és harmadik helyén a múlt hét két sikerfilmje, a Hős6os és a Csillagok között osztozott. A Disney legújabb animációs látványossága már át is lépte a százmilliós országos összbevételt, Nolan sci-fijének még egy-két nap kell ahhoz, hogy ugyanezzel eldicsekedhessen. Jim Carrey és Jeff Daniels a Dumb és Dumber kettyó című filmbenForrás: Freeman FilmmiddleA Beyond the Lights című, a hirtelen jött sztársággal nehezen boldoguló zenészről szóló dráma már jóval szerényebben muzsikált, 6,5 millió dollárt gyűjtött össze az első hétvégéjén. Többet vártak tőle, de még ez az eredmény is rendben van, hiszen mindössze hétmillió dollárból készült a film. A Steve Carell és Channing Tatum főszereplésével készült Foxcatcher (kritikánk) nem került be a top tízbe, de ez nem is volt cél, mivel mindösszesen hat moziban kezdték vetíteni a jövő évi Oscar egyik nagy esélyesének tartott sportdrámát. A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (kritikánk) viszont öt héten át tartó megfeszített munkával feltornászta magát a legjobb tíz közé. A forgalmazó tökéletes stratégiát dolgozott ki ennek a furcsa filmnek a terjesztéséhez, komótos tempóban növelték a Birdman-t vetítő mozik számát, vagyis türelmesen megvárták, hogy a kattant szuperhősdrámának elterjedjen a híre az erre fogékony közönség körében. 2,5 milliót gyűjtött a hétvégén, még sokat fogunk róla hallani az Oscar-gála közeledtével. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Dumb és Dumber kettyó ($38,1/$38,1)2. Hős6os ($36/$111,7)3. Csillagok között ($29,2/$97,8)4. Beyond the Lights ($6,5/$6,5)5. Holtodiglan ($4,6/$152,7)6. St. Vincent ($4/$33,3)7. Harag ($3,8/$76)8. Éjjeli féreg ($3/$25)9. Ouija ($3/$48,1)10. Birdman ($2,5/$11,6)
Vágólapra másolva!