Osvárt Andreáék ráhajtanak az Oscarra

Osvárt Andrea, Yes
Vágólapra másolva!
Az Osvárt Andrea főszereplésével készült Yes című rövidfilmet a hétvégén három napig fogják játszani Beverly Hills-i Laemmle Music Hall moziban, és ezzel alkalmassá válik, hogy Oscar-díjra jelöljék a legjobb rövidfilm kategóriájában. A filmhu jellemzése szerint a Yes női ambíciókról, női szerepekről szól - az érvényesülés, a biztonság, az anyaság, a szabadság iránti vágyakról, amelyek a legtöbb modern nő számára mind lényegesek, és amely vágyakat olyan reménytelenül nehéz összeegyeztetni egymással.Osvárt Andrea a filmben dupla szerepet játszik: egy kőkemény, karrierista nőt, és egy fejkendős, nagypapa-pulóveres anyukát.A kilencperces filmet M. Tóth Géza rendezte, akinek 2007-ben a Maestro című animációs kisfilmjét Oscar-díjra jelölték. A rövid animációs kategóriában a Maestro előtt még kétszer jelöltek magyar alkotást: 1976-ban Jankovics Marcell Sisyphus és 1981-ben Rófusz Ferenc A légy című munkáját, ez utóbbi meg is kapta a díjat.A legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájában (itt versenyezne a Yes is) utoljára pontosan ötven évvel ezelőtt szerepelt magyar film a jelöltek között, Szabó Istvántól a Koncert, amelyet az alábbi videóablakban meg is lehet tekinteni.Az Oscar-jelöléseket 2015. január 15-én jelentik be, a díjkiosztó 2015. február 22-én lesz.
Vágólapra másolva!