Apa kocsit hajt

"Ez a legolcsóbb film, ami valaha bekerült a velencei versenyprogramba" – mondta a Locke vetítése közben mozipartnerem, aki 21. alkalommal vesz részt a fesztiválon. Stephen Knight filmjéről annyit lehetett tudni elöljáróban, hogy valósidejű thriller, amelyben Tom Hardy (A sötét lovag – Felemelkedés, Eredet) sokat kocsikázik, és valóban: az első jelenetben Ivan Locke (Hardy) építkezési projektmenedzser este kilenckor beszáll a BMW-jébe, levezet úgy 150 kilométert, lebonyolít több tucat telefonhívást, és a végefőcímig nem is száll ki a járműből. Rajta kívül nem látunk senki mást.Tom Hardy a Locke című filmbenForrás: Venice Film FestivalA műfaji besorolást tágan kell értelmeznünk, mert nem törnek gazemberek a főhős életére, még csak egy autós üldözés sincs a filmben, a feszültség teljesen hétköznapi interakciók formájában érkezik. Másnap hajnalban Locke-nak egy nagyszabású építkezésen kellene koordinálnia a munkát (egy filmben sem beszéltek még ilyen odaadással és részletességgel a cementkiöntés műveletéről), ám ő Londonba igyekszik, mert a nő, akit egy részeg estén hét hónappal korábban teherbe ejtett, éppen készül megszülni a gyerekét. Semmilyen érzelmi viszony nem fűzi ehhez a nőhöz, a háta közepére kívánja az egész dolgot, otthon szerető család várja egy közös meccsnézésre, mégis mennie kell, mert úgy érzi, ez így helyes.Locke egy rendes ember. Ahogy a feleségével és a fiaival beszél, ahogy a szülni készülő nőt nyugtatja vagy a beosztottjait instruálja, egy olyan férfi képe rajzolódik ki, aki ahhoz van szokva, hogy a dolgok az ő elképzelései szerint alakulnak. De kísérti az apja szelleme, aki elhagyta a családját, és két telefonhívás között dühödt monológok formájában bizonygatja neki, hogy milyen a tisztességes viselkedés, mintha az öreg ott ülne a hátsó ülésen.Steven Knight és Tom Hardy szeptember 2-án a velencei filmfesztiválonForrás: AFPAz egész filmre a visszafogottság jellemző. A legtöbb rendező valószínűleg nem tudott volna ellenállni a kísértésnek, és megpróbálja mindenféle vizuális csinnadrattával ellensúlyozni, hogy egy kocsiban ülő, kihangosított telefonba beszélő embert kell néznünk másfél órán keresztül, de Knight bízott Hardy játékának és jelenlétének erejében. A színész is kerüli a hivalkodó megoldásokat, nem hisztériázik, nem túrja a haját, nem rágcsál semmit, csak kimért hangon intézkedik, és a tekintetéből tudjuk kiolvasni, ahogy lassan leesik neki, hogy összeomlott az élete. Az a fajta alakítás, amit ritkán ismernek el díjakkal, pedig nélküle nincs a film.A Locke egyszerre bátor formai kísérlet és érdekes moralista példázat, amely alapvetően azt boncolgatja, hogy egyetlen eltévelyedés milyen károkat okozhat egy ember életében. Nem egy korszakalkotó film, de a vállalását maradéktalanul teljesíti. Egy pillanatig sem untam, és ha arra gondolok, hogy hányféleképpen lehetett volna elszúrni, az elismerésem csak nő.