Robert Redford az életéért küzd

Vágólapra másolva!
Mi már láttuk a cannes-i filmfesztiválon J. C. Chandor (Krízispont) All Is Lost című "akció-művészfilmjét", amit bátor kísérletnek értékeltünk, mivel semmi más nem történik benne, mint hogy Robert Redford nyolc napon keresztül küzd a túlélésért a tengeren, miután vitorlásával balesetet szenvedett. Szöveg szinte egyáltalán nincs a filmben, csak nézzük a magányos Redford egyre elkeseredettebb erőfeszítéseit. Az All Is Lost-ot nálunk a szeptember 12-én kezdődő miskolci CineFesten lehet majd megnézni, de amennyiben ott jól teljesít, a fesztivál után néhány moziban is bemutatják majd. 
Vágólapra másolva!