Orlando Bloom zárja idén Cannes-t

Vágólapra másolva!
Aki már egyszer is végig ott maradt a cannes-i filmfesztiválon, tudhatja, hogy az utolsó pár napban a rendezvény egy kihalt temetőhöz hasonlít: az újságírók nagy része már hazament, a többiek meg holtfáradtan lézengenek a tengerparton, már filmeket sincs kedve nézni senkinek. Ennek megfelelően a fesztivál zárófilmjének egy maximálisan érdektelen alkotást szoktak választani, amely rendre visszhang nélkül tűnik el a süllyesztőben.Orlando Bloom és Forest Whitaker a Zulu című filmbenMegkockáztatjuk, hogy idei zárófilmtől sem pezseg majd fel a riviéra: az Orlando Bloom és Forest Whitaker főszereplésével készült Zulu című politikai dráma első blikkre körülbelül annyi izgalmat tartogat, mint egy házi feladat elkészítése. A Jérome Salle (Anthony Zimmer, Largo Winch 1-2) által rendezett, teljes egészében Dél-Afrikában forgatott filmet május 26-án, a fesztivál utolsó napján vetítik majd
Vágólapra másolva!