Vágólapra másolva!
Cate Shortland (Cigánykerék) Lore című filmje nyerte a 20. Titanic filmfesztivált. A Titanic Hullámtörők díja 8000 eurós jutalommal jár. A második világháború végén játszódó filmben a címszereplő tinilánynak (Saskia Rosendahl) azzal kell szembenéznie, hogy nem minden igaz, amit náci szüleitől tanult. A zsűri tagja, Morgan Bushe ír producer úgy nyilatkozott, hogy "a Lore egy erőteljes, szakmai mélységgel megalkotott ambiciózus léptékű, hiteles és intim film". A film május 2-án rendes moziforgalmazásba kerül majd itthon.Saskia Rosendahl a Loré-banA Szlovákiában élő, magyar származású Mira Fornay Kutyám, Killer című alkotását különdíjban részesítette a háromtagú nemzetközi zsűri, melynek elnöke a cseh rendező, Jiri Menzel volt. A Kuytám, Killer "egy filmnyelvileg következetesen végiggondolt, erős atmoszférájú alkotás, pontos, érzékeny színészi alakításokkal, kockázatvállaló rendezői munkával, bátor, részleteiben is gondosan kidolgozott forgatókönyvvel" - indokolta a zsűri döntését Hajdu Szabolcs filmrendező, a zsűri harmadik tagja.A közönségdíjat Petr Nikolaev cseh rendező Lidice című filmje kapta.
Vágólapra másolva!