Pálfi György Amerikában csinál sci-fit

Vágólapra másolva!
Pálfi György A hang (The Voice) munkacímű sci-fi filmtervével részt vesz a Berlinale február 7-én kezdődő koprodukciós fórumán, ahol producerével, Pusztai Ferenccel külföldi partnert keresnek a filmhez. Mint a producer elmondta nekünk, a részben Stanislaw Lem Az Úr hangja című regényén alapuló film egy középkorú magyar férfiról szól, aki sosem találkozott Amerikába disszidált apjával, de saját családalapítása küszöbén elhatározza, hogy elutazik az Egyesült Államokba, és megkeresi.Hangulatfotó A hang című filmhezAz apa tudósként egy olyan kutatócsoportban dolgozott, amelyik az űrből érkezett hangokat vizsgálta, bizonyítékot keresve arra, hogy van-e intelligens élet a Földön kívül (ez a szál táplálkozik a Lem-regényből). Pusztai megfogalmazásában "a film azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy egyedül vagyunk-e a világban, és ezt a világűr szintjén és személyes szinten is vizsgálja. Egy belső utazás egy külső utazásba csomagolva".A főhős egy kis filmes csapattal utazik Amerikába, hogy dokumentumfilmet készítsenek az apa megkereséséről, és Pálfiék is hasonlóan, kis stábbal szeretnének majd Amerikában forgatni. A film kisebb, Magyarországon forgó része a tervek szerint 35 mm-es filmre forog majd, az amerikai felvételek viszont a sztorihoz illeszkedve dokumentarista jellegűek lesznek. A főszerepet magyar színész játssza, de a film nagyobb része angol nyelvű lesz, külföldi színészekkel. Pusztai azt sem zárja ki, hogy amatőrökkel is dolgoznak majd.Hangulatfotó A hang című filmhezA forgatókönyv első változatát Pálfi jelenleg írja Ruttkay Zsófival és Nagy V. Gergővel. A költségvetés a tervek szerint 330 millió forint lesz, amit reményeik szerint részben a Filmalap fedez majd, amelyik forgatókönyv-fejlesztésre 2 millió forintot korábban már megítélt a filmtervnek. Egy francia partnerük már van, Berlinben próbálnak találni még egy partnert, aki az amerikai forgatás finanszírozásában és szervezésében segít. Ha összeáll a finanszírozás, még idén szeretnék leforgatni a filmet, ami ebben az esetben 2014-ben kerülhet a mozikba.
Vágólapra másolva!