James Bond máris tombol

Vágólapra másolva!
A mozibevételek szempontjából a hétvégén kivételesen nem az USA volt a legizgalmasabb, hanem Nagy-Britannia és az a kb. harminc másik ország, ahol már bemutatták a Skyfall című új James Bond-filmet. A Skyfall összesen tekintélyes 77,7 millió dollárt söpört be, amiből 32,4 millió Nagy-Britanniában folyt be. Ez ott minden idők második legerősebb nyitása, csak a Harry Potter-sorozat utolsó része hozott többet az első hétvégéjén. A filmet ezen a hétvégén még több országban bemutatják, de az amerikai premierre csak jövő hétvégén kerül majd sor.Daniel Craig a Skyfall-banAz amerikai mozik csak tengődtek: mind a négy országos szinten bemutatott új film megbukott. A legfájdalmasabb elhasalást a Wachowski testvérek és Tom Tykwer Felhőatlasz (Cloud Atlas, hazai premier: november 22.) című, csaknem háromórás fantasyje produkálta, ami kb. 100 millió dollárba került, és mindössze 9,4 millióval nyitott a toplista harmadik helyén. A filmet forgalmazó Warner Bros. utolsó reménye, hogy más országokban jobban teljesít majd a film.A toplista első helyén Ben Affleck Argó-ja áll, ami az előző két hétvégén második volt, de most vonzó vetélytársak híján előrelépett. A 44 millióból készült thriller már 60,8 milliót hozott az USA-ban. A második helyet a Hotel Transylvania foglalja el, ami 130,4 milliós eddigi összbevételével szintén szépen teljesít.Halle Berry és Tom Hanks a Felhőatlasz-banA gyártó minden bizonnyal remélte, hogy a Silent Hill - Kinyilatkoztatás (Silent Hill: Revelation 3D, hazai premier: november 1.) című horror halloweeni nagy dobás lesz, de ez nem jött be: a film 8 millióval csak a hatodik helyet szerezte meg. Az egyetlen jó hír, hogy csak 20 millióba került. A Fun Size című halloweeni komédia mindössze 14 millióból készült, de 4,1 milliós nyitására szintén nem lehet büszke. Bemutatták még a Gerard Butler főszereplésével készült Chasing Mavericks című, 20 milliós büdzséjű szörfös filmet is, ami még ezeket is alulmúlta: csupán 2,2 milliót keresett.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Argo ($12,4/$60,8) 2. Hotel Transylvania ($9,5/$130,4)3. Felhőatlasz ($9,4/$9,4) 4. Parajelenségek 4 ($8,7/$42,6) 5. Elrabolva 2 ($8/$117,4)6. Silent Hill - Kinyilatkoztatás ($8/$8) 7. A maflás ($5,5/$30,6) 8. Sinister ($5,1/$39,5)9. Alex Cross ($5,1/$19,4) 10. Fun Size ($4,1/$4,1)
Vágólapra másolva!