A malacszex átment a cenzúrán

pálfi györgy, filmklub podcast
Vágólapra másolva!
A Filmklub podcast első adásához a Tilos Rádió stúdiójában ültünk le egy őszinte és vidám interjúra Pálfi Györggyel, a Hukkle, a Taxidermia és a Final Cut rendezőjével, akivel arról az izgalmas kilenc napról beszélgettünk, amikor nyár elején a 15. sanghaji nemzetközi filmfesztiválon zsűrizett, többek között a Boogie Nights-ból és a Másnaposok-ból ismert Heather Grahammel. Meglepetésünkre kiderült, hogy nem is a nagyszemű amerikai filmcsillag, hanem egy másik zsűritag borzolta a kedélyeket sztárallűrjeivel a versenyfilmektől elpilledt filmesek találkozóin, valamint szó esett fergeteges cápás bulikról, kínai bölcsészlányokról, nyomasztó aranykalickáról.Vonul a sanghaji zsűri: Pálfi György, Heather Graham, Jean-Jacques Annaud, Lee Bingbing, Rakhshan Banietemad, Zhang Yang és Terence ChangMit keresett Pálfi Sanghajban, ha eredetileg Tarr Béla volt a zsűribe meghívott magyar? Mennyire szabad az európai vendég, ha Sanghajban akar bóklászni? Hogyan lehetséges, hogy a Hét év Tibetben Kínából kitiltott rendezője volt a zsűrielnök? Ki volt a néma zsűritag? Miért nem örült a nyertes film rendezője a győzelemnek? Miért hangzott el háromszor is Dzsafar Panahi neve? Mikor láthatja a közönség végre Pálfi 450 másik filmből összevágott Final Cut-ját? És mi Jackie Chan valódi neve? Ha az utóbbi kérdésre nem is, de minden másra választ kaptunk.A nyolcvanperces beszélgetést letöltheted MP3 formátumban, vagy meghallgathatod az alábbi lejátszóban. A Filmklub podcast adásait az iTuneson is megtalálhatod.<object height="81" width="100%"> <param name="movie" value="https://player.soundcloud.com/player.swf?url=http%3A%2F%2Fapi.soundcloud.com%2Ftracks%2F57046636"></param> <param name="allowscriptaccess" value="always"></param> <embed allowscriptaccess="always" height="81" src="https://player.soundcloud.com/player.swf?url=http%3A%2F%2Fapi.soundcloud.com%2Ftracks%2F57046636" type="application/x-shockwave-flash" width="100%"></embed> </object> <span><a href="http://soundcloud.com/filmklubpodcast/filmklub-podcast-1-p-lfi-gy">Filmklub podcast #1 - Pálfi György</a> by <a href="http://soundcloud.com/filmklubpodcast">filmklubpodcast</a></span>
Vágólapra másolva!