John Travoltát egy férfi szexuális zaklatásával vádolják

Vágólapra másolva!
Egy férfi masszőr beperelte John Travoltát, amiért állítása szerint a sztár szexuálisan zaklatta őt munkavégzés közben. A nevét eltitkoló férfi azt állítja, hogy január 16-án, egy hollywoodi hotelszobában masszírozta meg Travoltát, aki azonban megfogta a nemi szervét, és többek közt felajánlotta neki, hogy kielégíti. A masszőr ráadásul azt állítja, hogy Travolta olyan értelmű kijelentéseket tett, melyek szerint karrierjét annak köszönheti, hogy szexuális szívességeket nyújtott befolyásos hollywoodi férfiaknak. A masszőr tiltakozása nyomán Travolta végül állítólag kocsival elvitte a férfit az általa kért helyre, és a megbeszélt 400 dolláros díj kétszeresét fizette ki neki. A masszőr most kétmillió dollárt követel az állítólagosan elszenvedett sérelmekért.John Travolta és felesége, Kelly Preston január 14-én, két nappal az állítólagos incidens előttTravolta ügyvédje a Hollywood Reporternek úgy nyilatkozott, hogy viszontperelnek, és kijelentette, hogy be tudja bizonyítani, hogy a nevezett időpontban Travolta nem is tartózkodott Los Angelesben. Az ügyvéd elmondása szerint első lépésben azt akarja elérni, hogy a masszőr nevét nyilvánosságra hozzák, utána be akarja bizonyítani Travolta ártatlanságát, végül pedig be akarja perelni a masszőrt és ügyvédjét az alaptalan rágalmak és Travolta hírnevének megsértése miatt.
Vágólapra másolva!