Végre egy komolytalan film!

Vágólapra másolva!
A Scott Pilgrim a világ ellen című filmben nem az akció és még csak nem is pusztán a humor a pláne, hanem az üdítő érzés, hogy a filmnek van hozzá mersze, hogy idétlen legyen.
Vágólapra másolva!

Arra a sajátos életszemléletre, ami teljes erővel és irtó jólesően sugárzik a Scott Pilgrim a világ ellen-ből, sajnos nincs frappáns magyar kifejezés, úgyhogy maradok az angol "geekségnél" (definíciónkat és a további filmes példákat lásd itt). Ez a leggeekebb geekfilm, amit valaha láttam, de az a szuper benne, hogy egyáltalán nem kell otthon lenni a videojátékokban és az indie-zenekarokban ahhoz, hogy az ember élvezze, mert a humora univerzális és ellenállhatatlan.

A rémesen hideg, téli Torontóban vagyunk (két főhősünk valami miatt tavaszi dzsekit és miniszoknyát hord, mondjuk, hogy ez is hozzátartozik a geekségükhöz), ahol Scott Pilgrim (Michael Cera), a huszonhárom éves munkanélküli a rémes zenekarával zenélget, és egy tizenhét éves kínai lánnyal randizgat. Egészen addig, amit át nem görkorizik az agyán Ramona Flowers (Mary Elizabeth Winstead), a lila hajú amerikai csaj, akiről Scott azonnal tudja, hogy álmai nője.

Scott természetesen rögtön cuki bénázásba kezd: a lehető legügyetlenebb módon hívja randira Ramonát, kiskorú csajának viszont fél megmondani, hogy köztük mindennek vége. Amikor pedig már sínen lenne az ügy, Scotték egyik koncertje közben felbukkan a színpadon Matthew Patel, Ramona hét gonosz exe közül az első. Kiderül, hogy Scott alaposan beválasztott Ramonával, mert mind a hetet le kell győznie ahhoz, hogy a lánnyal lehessen. Ilyenkor jönnek jól a videojátékkal töltött évek, mert hiába olyan esetlen az életben a fogpiszkálókarú Scott, ezekben az összecsapásokban sorra felülkerekedik, és a kinyírt gonosz exek helyén csak egy-egy marék aprópénz marad.

Már a film alapjául szolgáló hatrészes képregény (itt írtunk az első két részről, itt pedig a harmadik-negyedikről) is egészen egyedi volt a videojátékos verekedési jelenetekkel, az önreflexív poénokkal és a merész idő- és térbeli ugrásokkal, de ezeket Edgar Wright rendező a filmben új szintre emeli. Wright pontosan érzi a - sokszor gyerekes, de mindig nagyon kedves - humort, ami életben tartja a történetet, és a poénokat remekül időzítő színészeivel végig erre helyezi a hangsúlyt, miközben az összes lehetséges vizuális eszközt is ennek a szolgálatába állítja.

Forrás: [origo]
Michael Cera a Scott Pilgrim a világ ellen című filmben

A képregényt olvasva néha egészen észnél kell lenni, hogy kövessük, most épp a valóságban vagyunk vagy Scott álmodozásait látjuk, vagy a múltba ugrottunk vissza. Az ilyesmit filmen sokkal könnyebb érzékeltetni, és az derül ki, hogy ezek, a könyvben néha öncélú szerzői magamutogatásnak tűnő megoldások viccesebbek is a vásznon. Wright meglepő vágásokkal, hangeffektusokkal (már csak ezek miatt is megéri szép nagy vásznon megnézni a filmet!), a képre írt hangutánzó szavakkal és még ezer apró eszközzel varázsol bele minket Scott Pilgrim idétlen és elbűvölő világába, és a verbális és vizuális poénok olyan sorozatlövés-szerűen érkeznek, hogy semmiképp sincs idő unatkozni.

Michael Cerát sokszor vádolják azzal, hogy csak egyetlen figurát tud eljátszani (a geeket, természetesen), és ha ez netán így volna is, az most nem számít, mert ide pont ez kell. Cera egy tündéri kis geek, akinek minden gyávaságát és bénaságát elnézzük, mert alapvetően jószívű, és egyébként is, ha őszinték vagyunk, irigylésre méltó a gondtalan kis élete (legalábbis, amíg bele nem robbannak a gonosz exek, ugyebár). A rengeteg mellékszereplő közül a Scott meleg lakótársát alakító Kieran Culkin a legszórakoztatóbb, akinek nagyon hálás szerep és elég sok jó duma jut, amiket lenyűgöző faarccal ad elő. Az pedig, hogy az általában szintén geeket játszó Jason Schwartzmanból csináltak főgonoszt, roppant találó slusszpoén, amit még akkor is értékelnénk, ha nem lennénk teljesen elfogultak iránta.

Forrás: [origo]
Jason Schwartzman a Scott Pilgrim a világ ellen című filmben

A Scott Pilgrim-ben minden klappol, de nem csak azért jó végignézni, mert vicces, látványos és jók a színészek. Hanem mert nagyon ritkán látni olyan filmet, amely mer őszintén, bájosan idétlen lenni.