A magyar mentősök felháborodtak a beteggyilkolós filmen

Vágólapra másolva!
Már többször foglalkoztunk az Isteni műszak című, még készülő magyar filmmel, amely egy délszláv fiatalemberről (Ötvös András) szól, aki mentősként egy olyan magyar orvos (Rába Roland) mellé kerül, aki néha indokoltabbnak látja nem megmenteni a betegeket. Az Isteni műszak-ot hangulatában a Kontroll-hoz és A nyomozó-hoz hasonlítottuk, és ujjongtunk a nagyszerű szereposztás láttán, de úgy tűnik az Országos Mentőszolgálat nem osztozik a lelkesedésünkben, mert honlapjukon nyílt levélben támadják a filmet. A filmhez készült pilot alapján a Mentőszolgálat munkatársai úgy érzik, a készülő film negatív színben tünteti fel a mentős szakmát.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8PhuPZqzscsluthmAz Isteni műszak-hoz készült tizenkét perces pilotfilmA Bodzsár Márk rendezőnek címzett levélben Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója többek között azt írja, hogy az Isteni műszak mélyen megbántja és kigúnyolja a mentősöket, valamint, hogy a film alapján úgy érezhetik a nézők, a mentősök nem érdemlik meg a bizalmat. (A nyílt levél teljes szövegét a cikk alján elolvashatod).Megpróbáltuk felhívni Bodzsár Márk rendezőt, hogy reagálhasson az Országos Mentőszolgálat nyílt levelére, de cikkünk megjelenéséig nem tudtuk elérni.---------------------Nyílt levél Bodzsár Márk filmrendező úr részéreTisztelt Rendező Úr!Az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségét hétezer mentődolgozó, mentőápolók, gépkocsivezetők, orvosok, mentőtisztek, mentésirányítók alkotják. A mentők szóvivőjeként  - és több, mint 20 évig  betegeket ellátó mentőtisztként is - kijelenthetem, hogy az alacsony bérek és a nehéz munkakörülmények ellenére mindannyiunkat egyetlen dolog tart a pályán, ez pedig nem más, mint hivatásunk szeretete, a betegeken való segítés szándéka. Isteni műszak című alkotása (mely műfaját tekintve játékfilm és így az abban megjelenített szereplők, történések megválasztása az alkotói szabadság körébe tartozik) mélyen megbánt, kigúnyol és negatív színben tüntet fel minket, az életmentés hivatásának elkötelezett és sok szempontból kiszolgáltatott képviselőit. Műalkotásának nézői közül azok, akik a mentőknél dolgoznak, felháborodva és tanácstalanul kérdezik, hogy vajon tűrniük kell-e a megaláztatást, azok pedig, akik bármikor ellátásunkra szorulhatnak, filmje alapján úgy érezhetik, hogy bizalmukat az Országos Mentőszolgálat és dolgozói nem érdemlik meg. A nézők kevéssé figyelnek a részletekre. Magyarországon a mentőellátás egyenlő az Országos Mentőszolgálattal, így nem veszik észre, hogy a mentőautó kissé különbözik futó kocsijainktól, vagy hogy az egyenruha arculati elemei egy korábbi időszakhoz kapcsolódnak. Számukra a kisfilm a mai magyar valóságot illusztrálja. Ez az eljárás véleményem szerint nem tisztességes. Úgy is fogalmazhatok, hogy övön aluli ütés, melynek eredményét, következményeit meggyőződésem szerint egyetlen jóérzésű ember (legyen akár művész), így Ön sem kívánhatja.Tudomásom szerint az Isteni műszak forgatókönyvét egy berlini ösztöndíj segítségével tovább kívánja fejleszteni. Bajtársaim nevében kérem, hogy munkássága során legyen tekintettel kárvallottjainak szempontjaira is!Üdvözlettel,Győrfi Pálkommunikációs és pr igazgatóOrszágos Mentőszolgálat
Vágólapra másolva!