A szerelem eleje és vége

Megelőzte a jó híre a Sundance filmfesztiválon már sikerrel vetített Blue Valentine-t, ráadásul a cannes-i szemlén abszolút kisebbségbe szorultak az amerikai függetlenfilmek (a gyakran sokkal nehezebben befogadható és lassabb európai vagy távol-keleti művészfilmekhez képest), és sok hollywoodi sztár tüntető távolmaradásával ellentétben a fesztiválközönség körében hihetetlenül népszerű Ryan Gosling és Michelle Williams meg is jelentek executive producerként támogatott filmjük bemutatóján. Mindezek fényében talán nem is meglepő, hogy a fesztivál legnagyobb álló ovációját kapták, a hírhedt producer, Harvey Weinstein pedig Oscar-díjakat vizionálva bazsalygott a bal szélen. Örömmel jelenthetem: jogosan.Blue Valentine | Ryan Gosling és Michelle WilliamsAz elsőfilmes Derek Cianfrance (vajon a Gael García Bernal vezette elsőfilmes zsűri neki ítéli majd a Camera D'Ort?) ravaszul egybemontírozta egy családszerető, de ambíciók nélküli szobafestő (Gosling) és egy előző kapcsolat terhétől megzavarodott doktornő (Williams) szerelmének bájos kezdő- és fájdalmas végnapjait. Ryan Goslingnak a Fél Nelson óta bármit elhinnék, de ez a szerep újabb karriercsúcsot jelent számára, mind a szeretnivaló, kiskutyaszemű udvarló, mind a megkopaszodott láncdohányos férj jeleneteiben igaz, őszinte és hiteles. Williamsszel istenien működik köztük az ebben a műfajban elengedhetetlen kémia, bár a következetesen csak jó filmekben szereplő színésznő ezúttal túlságosan közel kerül az önismétléshez (Moodysson Mammut-jában nagyjából ugyanezt a karaktert hozta). A legtöbb néző szimpátiája ennek ellenére is inkább vele lesz, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy a film kéretlenül is berántja a nézőket keserédes világába; olyan az egész, mintha barátaink házasságának haláltusáját néznénk - nem lehet kimaradni, nem lehet pártatlannak maradni.