Minden férfibűn forrása a nő

Vágólapra másolva!
A The Brothers Bloom jövő heti amerikai premierjére tekintettel feltették a netre a film első hét percét, ami igencsak jól működik kedvcsinálóként, legalábbis a mi kíváncsiságunkat még jobban felcsigázta. Rian Johnson (Brick) filmje két fivérről szól (Adrien Brody és Mark Ruffalo), akik szélhámos húzásokból élnek. Összehozza őket a sors egy gazdag nővel (Rachel Weisz), akit először ki akarnak forgatni a vagyonából, aztán rájönnek, hogy szövetségesként még többre mehetnek vele.Brody, Weisz és Ruffalo a Brothers Bloom-ban | Hétperces részlet | ElőzetesAz eleje főcím előtt lepergő filmrészletben ugyan nem láthatjuk egyiket sem a három remek színész közül, de ez nem is baj: mesés bevezetőt kapunk, amelyből kiderül, hogyan lépett már igen zsenge korban a bűn útjára a két árva kisfiú - természetesen egy csinos kislány miatt. A The Brothers Bloom a tervek szerint ősszel kerül a hazai mozikba.És ha már Rachel Weisznél tartunk: a színésznő elvállalta a főszerepet a The Whistleblower című, megtörtént eseményeken alapuló politikai drámában. A filmben egy nebraskai rendőrt játszik majd, aki boszniai békefenntartóként dolgozik, és leleplez egy leánykereskedelmi botrányt, amit az ENSZ el akart tussolni. A projekt érdekessége, hogy Bosznia szerepét Budapest játssza majd.
Vágólapra másolva!