Berlinale: Fél fenékkel a király ölében

Bár A másik Boleyn lány nem különösebben jó film, legalább annyiból értjük meghívását a Berlinale versenyprogramjába, hogy sztárjai - szemben Julia Roberts-szel, aki mint említettük, nem kísérte el gyatra filmjét - hajlandók voltak tiszteletüket tenni a fesztiválon: a rendező, Justin Chadwick mellett Scarlett Johansson, Natalie Portman és Eric Bana is kötelességtudóan megjelent ma délután a sajtótájékoztatón és este a vörös szőnyegen. A sajtótájékoztató alatt kipipálhattunk jó párat a szokásos üres PR-szövegekből: természetesen Natalie és Scarlett imádják egymást, Eric imádja mindkettőjüket, és mindhárman kollektíven imádják a rendezőt, akivel egyszerűen csodás volt együtt dolgozni. Lehet, hogy mindez még igaz is, kár, hogy semmitmondó és unalmas. Portmanről lehet tudni, hogy nem teljesen üresfejű, és most is normálisan, ha nem is érdekesen válaszolgatott a kérdésekre, Scarlett viszont nem volt túl jó formában, sok mondatát nem tudta befejezni, némelyiket még elkezdeni sem. Mindez tulajdonképpen passzolt a filmjükhöz, amit szintén nem lehet mélynek nevezni.Scarlett Johansson és Natalie Portman A másik Boleyn lány díszbemutatójánAz elsőfilmes rendező egy olyan regényhez (Philippa Gregory: A másik Boleyn lány) nyúlt, amiből 2003-ban már készült egy tévéfilm, hogy mi motiválta erre, nem igazán derül ki. A kosztümös dráma VIII. Henriknek (Bana), második feleségének, Boleyn Annának (Portman) és Anna húgának (a valóságban nővérének, de ez csak egy a film sok eleme közül, ami nem felel meg a történelmi tényeknek), Máriának (Johansson) a viharosan hullámzó kapcsolatáról szól. A háromszögben a királyt őszintén szerető Mária képviseli az érzelmeket, a királynéi szerepre ácsingózó Anna a számító törtetést, Henrik pedig szexuális vágyainak kiszolgáltatott gyarló férfiként nem igazán képvisel semmit, mert ez a film nem róla szól, hanem mint a címből is kiderül, a két lánytestvérről, így a király figurája teljesen kidolgozatlan marad. Nem tudom, hogy már a könyv is ilyen lányregény-szintű gondolati árnyaltsággal kezelte-e két főhősét, vagy csak a filmben sikkadt el valami, mindenesetre annak ellenére, hogy nem a történelmi események, hanem a személyes viszonyok kibontására kerül a hangsúly, Anna és Mária figurájának és konfliktusainak ábrázolása csak a felszínt kapirgálja. A 110 perces játékidő Chadwicknek nem volt elég arra, hogy háromdimenzióssá tegye őket, szenvedésük - amiből jut mindkettőnek bőven - inkább csak jelzésszerű, mintsem átélhető. Igazságtalan lennék viszont, ha nem említeném meg, hogy a két színésznő minden tőle telhetőt megtett, hogy mentse a menthetőt, és ki is hozzák az elképzelhető legtöbbet figuráikból. Sajnos erőfeszítésük önmagában csak egy felejthető filmre volt elég.