Meddig ugrál még itt ez a tata?

Vágólapra másolva!
Mindannyian imádtuk Indiana Jonest, sokan szerettük a Terminátort, és egyesek számára még Rambo is szimpatikus figura volt. A nyolcvanas-kilencvenes évek akció- és kalandfilmjei meghatározó élményekkel, szexszimbólumokkal és példaképekkel ajándékoztak meg bennünket, de főhőseik ma már jócskán benne vannak a korban. Viszont úgy tűnik, az egykori csillagok közül sokan nem képesek elfogadni az idő múlását, és ötvenen vagy akár hatvanon túl is ragaszkodnak hozzá, hogy a világnak szüksége van egy újabb bokszolós, titkosügynökös vagy éppen régészprofesszoros filmre, természetesen az ő főszereplésükkel. Cikkünkben leleplezzük az önámító nagypapákat, miközben tisztelgünk is fiatalkori teljesítményeik előtt.
Vágólapra másolva!

Kora: 62 lesz szeptemberben

Robbanáspont: Amikor negyvenévesen Jack Coltonként rohangált a kolumbiai őserdőben A smaragd románcá-ban, még simán hittünk neki: hiába panaszkodott, hogy inkább ment volna plasztikai sebésznek, mégiscsak jól állt a kezében a puska és a bozótvágó kés is, amivel lecsapta Joan Wilder cipősarkát, hogy alkalmassá tegye a lábbelit a helyi gengszterek elől való menekülésre. Gond nélkül átugratott a Kisöszvérnek keresztelt rozoga csotrogánnyal a megáradt folyón, és végül megküzdött a krokodillal is, hogy a film zárójelenetében krokodilbőr csizmájával tehesse teljessé (mű)májer imidzsét.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Michael Douglas A smaragd románcá-ban és A testőr-ben

Utórezgések: A Traffic bírája és a Wonder Boys talajvesztett írója is tökéletes szerepválasztás volt a hatodik X felé közeledő Douglas számára, de ő nem bírt magával és menőzési hajlamával (vagy egyszerűen csak nem kapott értékelhető szerepet mostanában), és elvállalta A testőr titkosügynökének megformálását. Az "öreg róka megmutatja, hogy még mindig ő a legtökösebb legény" témáról sokadik bőrt lehúzó darab számos jelenetében a májerségi faktort amúgy is növelő napszemüveg szolgálja Douglas szemráncainak eltakarását, de már ez sem segít - hatvanon túl nem kéne pisztollyal hadonászni, ha nem muszáj.