Vágólapra másolva!
Kilenc új filmet engedtek rá a fővárosi közönségre a minden racionalitást nélkülöző forgalmazók, és két páncélba zárt szellemet kivéve mindenütt jóval gyengébb bevételek születtek a kelleténél.
Vágólapra másolva!

A premierek között a legtöbb nézőt Fonyó Gergely új vígjátéka vonzotta. Az Idegölő 6581 látogatóval csak a harmadát hozta Fonyó nem egészen egy éve bemutatott Tibor vagyok, de hódítani akarok (16 757) című bohózatának. Kevin Smith tizenegy évvel az eredeti Shop-stop (898) bemutatója után most előállt a második résszel, és noha 3006 jegyet adott el, ez még mindig kevesebb, mint fele legutóbbi műve, az Apja lánya (6814) paramétereinek. Keenen Ivory Wayansnak sem sikerült megközelítenie két évvel ezelőtti Feketék, fehéren (6000) című rettenetének eredményeit, a Kiscsávó 2727 nézővel az Intercom idei öt leggyengébb mozibemutatója közé iratkozott fel.

Koltay Gábor Horthy - A kormányzó című dokumentumfilmje viszont mágnesként vonzotta az érdeklődőket, és szenzációs vetítési átlag mellett csak az Urániában 2183 nézőre tett szert. Ferzan Özpetek legújabb műve, a Szent szív (622) mind a kritikusokat, mind a nézőket riasztotta, és így nem tudta megugrani a Szemközti ablak (3149) vagy a Tudatlan tündérek (1128) által felállított magasságokat. Szaladják István álomszép magyar drámája, a Madárszabadító, felhő, szél csupán 332 jegyet értékesített, míg az Odeon három telt házas előadással büszkélkedhet új bemutatója, a Páncélba zárt szellem (300) kapcsán.

Színészi játékban az év egyik csúcspontját jelentő, megrázó spanyol dráma, a Többet ne! katasztrofális átlag mellett 166, míg a legendás éjféli mozikról készült ünnepelt dokumentumfilm, az Éjféli moziláz elképesztően csekély 69 nézőt gyűjtött.

Boogieman
Odeon

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!