Meddig ugrál még itt ez a tata?

Vágólapra másolva!
Mindannyian imádtuk Indiana Jonest, sokan szerettük a Terminátort, és egyesek számára még Rambo is szimpatikus figura volt. A nyolcvanas-kilencvenes évek akció- és kalandfilmjei meghatározó élményekkel, szexszimbólumokkal és példaképekkel ajándékoztak meg bennünket, de főhőseik ma már jócskán benne vannak a korban. Viszont úgy tűnik, az egykori csillagok közül sokan nem képesek elfogadni az idő múlását, és ötvenen vagy akár hatvanon túl is ragaszkodnak hozzá, hogy a világnak szüksége van egy újabb bokszolós, titkosügynökös vagy éppen régészprofesszoros filmre, természetesen az ő főszereplésükkel. Cikkünkben leleplezzük az önámító nagypapákat, miközben tisztelgünk is fiatalkori teljesítményeik előtt.
Vágólapra másolva!

Kora: ötvenöt éves volt áprilisban

Robbanáspont: A lófarkas aikidómester manapság maximum a kocsiját moshatná le az összeállításunkban szereplő többi sztárnak, de bármennyire hihetetlennek is tűnik, a kilencvenes évek elején volt egy időszak, amikor még vetítettek Steven Seagal-filmeket a mozik. Nico című debütálása leginkább arról emlékezetes, hogy szó nélkül agyonlelő benne egy embert, pedig az csak kérdez meg tőle, hogy "Te meg mit akarsz itt, madár?" Tanulság: sose szólítsuk Steven Seagalt madárnak. A következő néhány opuszában tökéletesre csiszolta a szúros szemmel néző, megingathatatlan, sebezhetetlen és mindig nagyon kemény férfi figuráját. Először jött az Ölve vagy halva (ebben kómába esik nyolc évre), aztán a Halálra jelölve (ebből semmi nem jut az eszünkbe), majd a Törvényre törve (itt egy puskalövéssel térdből leszakította egy gazfickó lábát). Ezekben az alkotásokban két arckifejezést vesz fel a magát reinkarnálódott buddhista lámának tartó művész: A) mintha egy nagyon bonyolult matekpéldát próbálna megoldani, B) mintha valami odaégett volna a sütőben. Legnagyobb sikerét az 1992-es Úszó erőd-del aratta, de abból is inkább a tortából kimászó félmeztelen Erika Eleniak és bőrdzsekiben őrültködő Tommy Lee Jones maradt meg emlékezetünkben.

Az Úszó erőd plakátjánA Félholt című 2002-es filmben

Utórezgések: Ahogy az lenni szokott, Seagal is a nagy kasszasiker után egy nevetséges személyes projektre vesztegette el a producerek jóindulatát. Ez volt az Alaszkában játszódó Lángoló jég című pszeudomisztikus öko-baromság, amit írt, rendezett és természetesen főszerepelt is. Az 50 milliót kóstáló opusz hatalmasat bukott, Seagal kénytelen volt vonatra szállítani az Úszó erőd karatézó szakácsfiguráját. A Száguldó erőd minőségileg körülbelül úgy viszonyult az eredetihez, mint a Féktelenül 2 az első részhez. Ezután már egyértelmű hanyatlásról beszélhetünk, néhány relatíve népszerű filmjét (Tisztítótűz, Sebhelyek) sem miatta, hanem inkább annak ellenére nézte meg a közönség, hogy feltűnt bennük. Három éve már mozikban sem mutatják be a filmjeit, visszaszorult az "egyből videón megjelenő" akciósztárok gettójába. Harcművészeti mozgékonysága felett is eljárt az idő, az utolsó jó pár filmjében hadonászását már szinte csak kizárólag mell fölött veszi a kamera, a rugdalózást már nem erőlteti, mióta óriásira nőtt a segge. A filmművészeti kiégés után a zeneiparban keresi a menekülési útvonalat, Thunderbox nevű bluesbandájával két albumot is megjelentetett, rendszeresen turnéznak, legközelebb szeptember 13-án a párizsi L'Olympiában csápolhatnak neki azon rajongói, akik bevállalják a 80 és 128 euró közötti jegyárat.

Kikapcsolódásképpen hallgasd meg a Talk To My Ass (Magyarázz a seggemnek!) című felvételt Steven Seagal 2006-os Mojo Priest című lemezéről!

Bujdosó Bori feat. Varga Ferenc