Meddig ugrál még itt ez a tata?

Vágólapra másolva!
Mindannyian imádtuk Indiana Jonest, sokan szerettük a Terminátort, és egyesek számára még Rambo is szimpatikus figura volt. A nyolcvanas-kilencvenes évek akció- és kalandfilmjei meghatározó élményekkel, szexszimbólumokkal és példaképekkel ajándékoztak meg bennünket, de főhőseik ma már jócskán benne vannak a korban. Viszont úgy tűnik, az egykori csillagok közül sokan nem képesek elfogadni az idő múlását, és ötvenen vagy akár hatvanon túl is ragaszkodnak hozzá, hogy a világnak szüksége van egy újabb bokszolós, titkosügynökös vagy éppen régészprofesszoros filmre, természetesen az ő főszereplésükkel. Cikkünkben leleplezzük az önámító nagypapákat, miközben tisztelgünk is fiatalkori teljesítményeik előtt.
Vágólapra másolva!

Kora: júliusban ünnepelte a 60. szülinapját

Robbanáspont: Nehéz lenne eldönteni, hogy Sly Rockyként vagy Rambóként tett szert nagyobb népszerűségre, de nekünk először a félelmetesen kigyúrt, hajpántos, gépfegyveres vietnami veterán ugrik be, ha Stallone nevét halljuk. Rambo főképp azért különleges, mert kirí a többi akcióhős közül azzal, hogy korántsem egyértelműen pozitív figura, hanem a háború szörnyűségeibe beleroppant, instabil pasas, aki nem képes visszailleszkedni a társadalomba. Persze Hollywood gondoskodott róla, hogy ne érjen szomorú véget a története, és az első részt követő két filmben legyen alkalma megmenteni Amerikát.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Sylvester Stallone a Rambo 2-ben és a Rocky VI-ban

Utórezgések: Talán Stallone maga sem tudja eldönteni, hogy Rockyt vagy Rambót szereti-e jobban, mert a bokszoló és a veterán katona figuráját is előásta idén. Rockyt utoljára '90-ben láttuk, de úgy tűnik, még mindig formában van, mert a decemberben mozikba kerülő hatodik részben a rég visszavonult bokszoló ismét ringbe száll. Persze Rambo sem akar lemaradni, és ő is előmerészkedik az odújából: elrabolt lányát próbálja majd visszaszerezni a tavasszal érkező negyedik Rambo-filmben. Reméljük, a régi bokszkesztyű és a hajpánt még ott porosodik valahol a gardrób mélyén, és, hogy az eddig tízszeres Arany Málna-nyertes Sly nem jön majd zavarba, ha hatvanévesen ismét megkapja a legrosszabb alakításnak járó "elismerést".