Vágólapra másolva!
A Jules Verne 80 nap alatt a föld körül című regényéből készült nemzetközi sztárparádé hamarosan a mozikba kerül. Az érdeklődők azonban már most megtekinthetnek egy rövid ízelítőt a filmből.
Vágólapra másolva!

A klasszikus alkotás magasra helyezi a lécet a készítők számára, hiszen a kalandvágyó angol gentleman történetét 1956-ban olyan nagyságokkal vitték vászonra, mint David Niven, Shirley MacLaine, Marlene Dietrich, Frank Sinatra és Buster Keaton. Az idén bemutatásra kerülő darab, melyet a Nászok ásza rendezője, Frank Coraci jegyez, inkább a vígjáték irányába viszi el a történetet. A kimért brit kalandor, Phileas Fogg szerepében Anglia egyik legismertebb komikusa, Steve Coogan látható. Inasát Passepartout-t Jackie Chan alakítja, s ez már garancia néhány látványos s egyben mulatságos harci jelenetre.

Steve Coogan és Jackie Chan először veszi szemügyre Arnold haját - Nézze meg a film előzetesét!

A film a stáblista alapján méltó utódja lehet az 1956-os alkotásnak, hiszen a már említett művészeken kívül olyan nevek lépnek majd színre a történet során, mint a Lakótársat keresünk-ből ismert Cécile de France, a Monty Python társulat sztárja, John Cleese, a Victoria királynőt alakító Kathy Bates, a Trainspotting-ban spudot játsszó Ewen Bremer, illetve a Wilson testvérek, Owen és Luke.

Az új 80 nap alatt a Föld körül egyik érdekessége, hogy ez Arnold Schwarzenegger utolsó filmje, amelyet kaliforniai kormányzóvá választása előtt befejezett. Az akciósztár egy török herceget alakít a filmben, s rajongói nem kis meglepetésre számíthatnak, ugyanis az általában gépies, marcona hősöket alakító színész joviális nőcsábászként tűnik fel a vásznon, s ezt csupán tovább fokozza vállig érő, fekete göndör frizurája.

A filmet eredetileg 2003. november 21-én tervezték bemutatni, azonban miután a Paramount filmstúdió visszalépett az alkotás forgalmazásától, a premier 2004 nyarára csúszott át. A főszerepet eredetileg Hugh Grantre osztották volna, azonban a Négy esküvő, egy temetés sztárja az Igazából szerelem forgatása után nem tudta elvállalni a Verne-regény adaptációjában való szereplést.