Közzétették az Európai Filmdíj jelöltjeit

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az Európai Filmakadémiát 1988-ban alakították a kontinens legnevesebb filmművészei Ingmar Bergmannal az élen, aki elsőként vállalta a szervezet elnöki tisztségét. Azóta minden évben jutalmazzák az alkotásokat, most már 16 kategóriában. Az Európai Filmakadémia jelenleg kb. 1500 tagot számlál, de van egy 16 tagú vezetősége, melyben Szabó István is képviselteti magát.

Az Európai Filmakadémia honlapjahttp://www.europeanfilmacademy.org/index.htm

Az Akadémia múlt hét végén, Berlinben tette közzé az idei év jelöltjeit, akik esélyesek lehetnek a valaha Félix-díjként emlegetett elismerésre. (A név használatát 1997-ben szüntették meg.) A díjátadó ünnepséget december 7-én tartják Rómában. Wim Wenders, a szervezet mostani elnöke így nyilatkozott az eseményről: "Sokkal tartozunk ennek a városnak, mely állandó inspirációt kínál a filmeseknek. Úgy érzem, nem találhattunk volna alkalmasabb helyet az európai filmkészítés 2002-es eredményeinek megünneplésére. A december 6-ai és 7-ei hétvégén Róma egy különleges találkozóhelye lesz a nemzetközi filmipar kreatív alkotóinak."

A jelöltek jó része bizonyára Rómába utazik a gálára, melyen kiderül, ki nyeri az idei év legjobb filmjének, rendezőjének, forgatókönyvírójának, operatőrének, színészének és színésznőjének járó elismerést.

A zongorista honlapjahttp://www.thepianist-themovie.com/A múlt nélküli ember német nyelvű honlapjahttp://www.der-mann-ohne-vergangenheit.de/Pedro Almodóvar honlapjahttp://www.clubcultura.com/clubcine/clubcineastas/almodovar/A BBC interjúja Peter Mullannalhttp://www.bbc.co.uk/films/2000/08/29/peter_mullan_interview.shtml

A legjobb film kategórájában ezúttal Roman Polanski holocaust-drámája, A zongorista; Gurinder Chadha Csavard be, mint Beckham című angol vígjátéka; Paul Greengrass ír háborús filmje, a Véres vasárnap; Pedro Almodóvar legújabb műve, a Hable con ella (Beszélj vele); Lukas Moddysson svéd filmrendező Lilje 4-ever című munkája; a finn Aki Kaurismaki A múlt nélküli ember című epikus drámája és Peter Mullan nagy botrányt kavart The Magdalene Sisters című filmje versenyez egymással. A felsorolt művek közül több nyert rangos díjat más külföldi fesztiválokon, így Velencében, Berlinben, Torontóban és Cannes-ban.

A legjobb rendező kategóriájának jelöltjei: Roman Polanski, Aki Kaurismäki, Pedro Almodóvar, Ken Loach, Mike Leigh, valamint a német Andreas Dresen, az olasz Marco Bellocchio és az orosz Alexander Szokurov.

A nem európai alkotások közül Spielberg Különvélmény-ét, David Cronenberg Pók-ját és Curtis Hanson 8 mérföld-jét jelölték díjra.

A római díjkiosztó gála azonban nemcsak az ünneplés szellemében jön létre. Az Akadémia ugyanis égetően fontosnak tartja a jövő filmoktatásának kérdését is, mellyel az esemény egy konferencia keretében foglalkozik. Neves európai - főként olasz - mesterek igyekeznek majd felhívni az európai országok kulturális minisztereinek figyelmét arra, hogyan lehetne fejleszteni a jövő filmes generációjának nevelését.

Gy. D.