SZÍVDERÍTŐ Otthoni vérnyomásmérés - hány alkalomra van szükség?

Hogyan és hányszor? Így működik az otthoni vérnyomásmérés
dr life
Vágólapra másolva!
A magas vérnyomás gondozásának jelenlegi irányelveiben nincsenek olyan ajánlások, amelyek alapján optimális ütemtervet lehetne javasolni az otthoni vérnyomásmérésre - ám a szakemberek az érintett pácienseknek azt javasolják, hogy minél gyakrabban ellenőrizzék értékeiket. A vérnyomásmérés ugyanis gyakran képes előrejelezni az esetleges szív- és érrendszeri katasztrófákat.
Vágólapra másolva!

Magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha 140/90 Hgmm fölötti értékeket mérünk, ekkor már mindenképpen orvosi ellátást igényel a páciens. A magasvérnyomás-betegség ugyanis komoly betegségek előszobája lehet:

ha tartósan fennáll, károsítja az erek falának belső rétegét, amely lerakódásokhoz, vizenyőhöz és vérrögök keletkezéséhez is vezethet.

Minden embernek (még az egészségeseknek is) szüksége van időközönként arra, hogy otthon is megmérjék a vérnyomásukat.

A tanulmány

Három lakossági csoportból 4.802 személyt vontak be véletlenszerűen a tanulmányba - foglalta össze a kutatás eredményeit Dr. Vályi Nagy Péter a Magyar Kardiológusok Társaságának szakmai oldalán.

Szavazzon!

Önnek milyen a vérnyomása?

A résztvevő személyeket két fő szempont alapján osztályozták:
az orvosi rendelőben és emellett otthoni ellenőrzések során is mért vérnyomás alapján meghatározott kategória (normális vérnyomás, álcázott hypertonia, fehérköpeny-hypertonia, tartós magas vérnyomás);
csak az otthon mért vérnyomás alapján meghatározott vérnyomási osztály (normális vérnyomás, emelkedett normális vérnyomás, 1. és 2. fokozatú hypertonia).

Hogyan és hányszor mérjünk? Forrás: Thinkstock

Az otthoni vérnyomásmérés napjainak a száma 1-től 7-ig növekedett a vizsgálatban.

Statisztikai elemzések során azt vizsgálták, hogy milyen mértékben befolyásolja a kardiológiai vészhelyzetek kialakulásának előrejelzését, ha nő az otthoni vérnyomás-ellenőrzés napjainak a száma.

A 8,3 éves utánkövetési időszakban 568 személynél következett be cardiovascularis esemény, és kiderült, hogy

már az első otthoni vérnyomásérték önmagában is szignifikáns mértékben előre jelezte az eseményt.

Statisztikailag nem igazolódott be a többnapos vérnyomásmérés előnye az egynaposhoz képest.

Az álcázott hypertonia növelte a cardiovascularis kockázatot, a fehérköpeny-hypertonia esetében nem találtak ilyen összefüggést, függetlenül az otthoni vérnyomásmérési napok számától.
A tanulmány eredményei alapján tehát

akár egyetlen otthoni vérnyomásmérés is fontos előrejelzője a cardiovascularis eseménynek.

Az otthoni mérés

5 perc pihenő, nyugalmi állapot után kezdjünk hozzá a vérnyomásméréshez, és lehetőleg 2-3 mérésből álló sorozatot végezzünk 2-3 perces időközönként, egy ültő helyünkben. Az így kapott legalacsonyabb értéket tekinthetjük nyugalmi vérnyomásértéknek.