A reggeli kihagyása merénylet lehet a szív ellen

reggeli
A rendszeres reggelizés csökkenti az érrendszeri megbetegedések kockázatát, az új kutatás szerint
Vágólapra másolva!
Nem csak az számít, hogy mit eszünk, hanem az is, mikor. Fontos a következetesség az étkezések időzítésében, a reggeli kihagyása pedig szinte bűn – figyelmeztetnek amerikai szívgyógyászok.
Vágólapra másolva!

A rendszertelen étkezés megzavarja az anyagcserét

Az étkezések tudatos időzítése és a reggeli beiktatása a napirendbe olyan egészséges étkezési szokások,

amelyek csökkentik a keringési betegségek kockázatát

– olvashatjuk az amerikai kardiológusok frissen kiadott állásfoglalásában, amelyet az American Heart Association (AHA) hivatalos folyóiratában, a Circulation-ben publikáltak.

A rendszeres reggelizés csökkenti az érrendszeri megbetegedések kockázatát, az új kutatás szerint Forrás: Larisa Lofitskaya

Az állásfoglalás a legfrissebb tudományos bizonyítékokat sorakoztatja fel arra vonatkozóan, hogy az étkezések időpontja és gyakorisága miként befolyásolja a szívroham, a stroke és egyéb szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának esélyét.

Forrás: Cultura Creative/Cultura/Simon Murrell/Simon Murrell

„Az étkezések időpontja azáltal tud kihatni az egészségre, hogy átállítja a szervezet belső óráját. Állatkísérletekből kiderült, hogy ha az állatok inaktív fázisban, például alvásidőben kapnak táplálékot, a belső órájuk oly módon áll át, hogy megváltozik az anyagcseréjük. Az eredmény fokozott súlygyarapodás, inzulinrezisztencia és gyulladás.

Forrás: AFP

Persze mielőtt ezt tényként kijelentenénk, további vizsgálatokat kell végeznünk annak kiderítésére, hogy vajon ez emberekben is így van-e" – nyilatkozta Marie-Pierre St-Onge, a Columbia Egyetem (New York City) táplálkozás-egészségügyi szakértője, az AHA-állásfoglalást kiadó szerzőcsoport vezetője.

Egyértelmű a kapcsolat a reggelizés és a szívbetegségek alacsonyabb rizikófaktora között

A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy az egészséges – zöldség- és gyümölcsfélékben, teljes kiőrlésű magvakban, alacsony zsírtartalmú tejtermékekben, szárnyasban és halban gazdag, viszont vörös húsokban, sóban és hozzáadott cukrokban szegény – étrend önmagában véve is elengedhetetlen, csak hozzáteszik mindehhez, hogy az ételeink megválasztása mellett

az étkezések helyes időzítése is hozzájárul a keringési rendszer épségéhez.

Egészséges reggeli Forrás: AFP

Egyértelmű kapcsolat mutatkozik például a reggelizés és a szívbetegség alacsonyabb rizikója között. Több tanulmány is kimutatta, hogy

aki mindennap reggelizik, annál kisebb valószínűséggel alakul ki magas vérnyomás és emelkedett koleszterinszint,

míg a reggelit elmulasztókra – ami az USA-ban a felnőttek 20-30 százalékát jelenti – inkább jellemző a túlsúly, a helytelen táplálkozás, a zavart cukor-anyagcsere, és a cukorbetegség.

Kihatással lehet a stroke kockázatára, a magas vérnyomásra

Az étkezések időpontja és gyakorisága egyértelmű összefüggést mutat a szívbetegség és a stroke legkülönbözőbb rizikófaktoraival, így az elhízással, a magas vérnyomással, a koleszterin- és vércukorszinttel, valamint az inzulinra való válaszkészséggel. „Mindenkinek azt javasoljuk, hogy táplálkozzék tudatosan nemcsak az étrendet, de a főétkezések és kisebb 'nassolások' időzítését illetően is.

Forrás: AFP/Eric Audras

Sokakra jellemző, hogy érzelem-kontrollált módon olyankor is esznek, amikor valójában nem éhesek,

ami gyakran azzal jár, hogy túl sok kalóriát visznek be egyébként alacsony táplálkozási értékű élelmiszerekkel" – hangzik az állásfoglalás. St-Onge elmondása szerint kapcsolat áll fenn az „időszakos koplalás" – minden másnap, vagy heti egy-két alkalommal beiktatott „böjti" napok – és a súlycsökkenés között is, legalábbis rövidtávon.

A zsúfolt napirend sem adhat felmentést

Bár a megfigyelések alátámasztják az étkezési szokások és a keringés egészsége közti összefüggést, egyelőre nincs bizonyíték arra nézve, hogy a javasolt étkezési minták betartásából tartós egészségügyi előnyök származnak – ismerik el a szerzők. Csak olyan tanulmányok tudnák ezt kétséget kizáróan megállapítani, amelyek hosszú időtávon követik a résztvevőket, és gondosan nyilvántartják az időközben kialakuló egészségi problémákat, mindenekelőtt a keringési betegségeket és a cukorbajt.

A zsúfolt napirendbe is helyet kell szorítani a rendszeres étkezésnek Forrás: Dreamstime

Annyi mindenesetre világos, hogy

a mai korra jellemző zsúfolt napirend mellett is kulcsfontosságú a zavartalan és időben nem korlátozott étkezés.

„A legelfoglaltabb embernek is helyet kell szorítania az időrendjében az étkezés és a testmozgás számára – szögezte le St-Onge. – Ezeket a tevékenységeket előre kell tervezni, és megfelelő mennyiségű időt kell hagyni rájuk."