Megfejtették a férfigyűlölő kórokozók titkát

vírus
Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb orvostudományi rejtély, hogy bizonyos fertőzések miért okoznak komolyabb tüneteket férfiaknál, mint nőknél. Egy új kutatás ezt próbálja megválaszolni.
Vágólapra másolva!

A férfiak másfélszer nagyobb eséllyel halnak meg tuberkulózisban, mint a nők – olvasható a meglepő adat a Science Alert tudományos portálon. Ha a HPV-fertőzést nézzük, a számok itt is a nőknek kedveznek, ötször nagyobb eséllyel alakul ki ugyanis rákos megbetegedés férfiaknál a vírus miatt. A tudósok úgy tűnik, kiderítették, miért éri meg a kórokozóknak tovább életben tartani a nőket.

Anyáról gyermekre terjedni

– mondta Francisco Úbeda, a Nature Communications szakfolyóiratban megjelent szakcikk egyik szerzője. A szakértő szerint ennek nagyon egyszerű oka van: a vírus az anyáról annak gyermekére akar átterjedni. A nő az anyatejjel vagy a szülés során adhatja át a kórokozót kisbabájának.

Habár a vírussal vagy baktériumokkal való megfertőződés egyik alapvető jele, hogy fizikailag rosszul érezzük magunkat, a kórokozóknak nem célja, hogy végezzenek velünk, hiszen akkor nem tudnának szaporodni, gazdaszervezetről gazdaszervezetre terjedni. Éppen ellenkezőleg, a fizikai rosszullét vagy halál rossz mind nekünk, mind szervezetünk megszállóinak.

Forrás: Pixabay

Éppen ezért ha vírusok vagy baktériumok lennénk és képesek vagyunk emberről emberre terjedni, az lenne opcionális számunkra, ha nőt fertőzünk meg. A gyengébbik nem ugyanis nem csak felnőtt embertársainak adhatja át a kórokozót, hanem gyermekének is a terhesség, a szülés, esetleg szoptatás során. A férfiak viszont nem képesek teherbe esni és gyermeket szülni, emiatt kevesebb lehetőségük van a fertőzést továbbadni egy másik személynek.

„Taktikus kis bestiák"

Ahelyett, hogy a nők és férfiak immunválasza közötti eltérést vizsgálták volna,

Úbeda és munkatársai inkább a kórokozók „fejével" gondolkodtak

és annak stratégiáját elemezték. Ehhez matematikai modellt dolgoztak ki, és megnézték, milyen taktikát kell követnie a kórokozónak ahhoz, hogy jól járjon.

A kutatásban egy bizonyos vírusra, a HTLV-1-re (humán T-sejtes leukaemia-lymphoma vírus 1-es típusára) koncentráltak a szakemberek, a kórokozó főleg Japánban, a Karibi-térségben és Nyugat-Afrikában fordul elő.

Az eredmények azt mutatták, hogy a HTLV-1 3,5-szer nagyobb eséllyel okozott leukémiás megbetegedést a japán férfiaknál, mint a nőknél. A Karib-térségben hasonló különbséget nem tapasztaltak a nemek között.

Forrás: NIAID

Mivel a vírus nemi úton, illetve anyatejjel adódhat át, ezért a kutatók szerint a különbséget a két térség eltérő szoptatási szokásaiban kell keresni. „Japánban valószínűleg több nő táplálja huzamosabb ideig szoptatással gyermekét, mint a Karib-térségben, ez magyarázhatja az eredményeket" – mondta Úbeda. „Japánban tehát nagyobb esélye van a kórokozónak átterjedni a kisgyermekekre." – tette hozzá.

Számos példa alátámasztja azt a hipotézist, hogy azok a vírusok vagy baktériumok, amik képesek anyáról gyermekre átterjedni, jobban kedvelik a nőket, mivel értékesebb gazdaszervezeteknek számítanak. Ezáltal olyan törzsek fejlődhettek ki, amik tovább életben tartják a gyengébbik nemet, mint a férfiakat.

Egy nagy kérdés, amit még nem sikerült megválaszolni

Egy dolgot azonban nem tudott a hipotézis teljesen megmagyarázni:

hogyan tudja eldönteni a kórokozó, hogy férfit vagy nőt fertőzött meg?

A kutatók szerint ezt a kérdést egyelőre nem sikerült tisztázni, bár valószínűleg a hormonális különbségeket, vagy más kémiai útvonalakat használják ki a parányi betolakodók. Az állatkísérletek talán nyomra vezethetik a tudósokat.