Teljes védelmet biztosító Zika vakcinát fejlesztettek ki

Zika
A Zika-vírust okolják a magzati microcephalia azaz kisfejűség kifejlődéséért
Vágólapra másolva!
Két, a Zika-vírusfertőzés ellen kifejlesztett vakcinajelölt is komplett védelmet biztosított kísérleti egereken.  A következő lépcsőfok lehet a vakcinák humán klinikai tesztelése.
Vágólapra másolva!

A kísérletek során tökéletes volt a védekezés

Két olyan potenciális vakcina jelöltet fejlesztettek ki a tudósok, amelyek képesek a rettegett Zika vírus elpusztítására. Mindkét vakcina teljes körű védelmet nyújt a szúnyogok által terjesztett betegség ellen – állítja a rangos Nature magazinban most közölt friss tanulmány. Szükséges, hogy elvégezzék még a két nagyon ígéretes vakcina embereken történő klinikai tesztjét is, ám a kutatók azt remélik, hogy sikerült megalkotniuk a biztonságos és hatékony Zika vakcinát.

A Zika-vírus szerkezete Forrás: AFP/Handout

– nyilatkozta Dan Barouch, a tanulmány vezető szerzője, a Beth Israel Deaconess Medical Center – Harvard Medical School virológusa.

A Zika-vírust okolják a magzati microcephalia azaz kisfejűség kifejlődéséért Forrás: AFP

„A legjobb tudomásunk szerint ez az első eset, hogy sikerült Zika vírus elleni védelmet elérni állati modellben. A védettség feltűnő volt.” – fűzte hozzá Dan Barouch.

Küszöbön a Zika-járvány visszaverése

A két vakcina különböző módon védi a szervezetet . Az egyik specializált DNS szekvenciát juttat intravénásan a szervezetbe, míg a másik vakcina alapját legyengített, inaktív Zika vírus alkotja.

Mindkét vakcina azonban ugyanolyan válaszreakciókat váltott ki a kísérleti egerekben.

A rágcsálók szervezete a vakcinák hatására ellenanyagot termelt a vírus ellen. Ez teljes védelmet biztosított az egereknek egy brazil és egy puerto-ricoi törzset leszámítva.

A vírust szúnyogok terjesztik Forrás: AFP

A hír azt ígéri, hogy rövid időn belül sikerül leküzdeni a Zika-járvány eszkalálódását Közép – és Dél-Amerikában. A probléma egyébként igen súlyos; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idén február 1-én közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett meg Brazíliában, amelyet leginkább sújt a járvány.

Idén február és április között 90 000 új megbetegedést észleltek.

A WHO adatai szerint eddig több mint 1,5 millió esetet regisztráltak a járvány kezdete, 2015 áprilisa óta. A két új vakcinát most nagytestű kísérleti állatokon tesztelik, és utána következhetnek a klinikai tesztek is.

- nyilatkozta az óriási jelentőségű felfedezés további sorsával kapcsolatosan Dan Barouch.