Lehet, hogy kialvatlanság miatt kezelhetetlen a gyerek

gyerek
A fáradt, kimerült gyerekek többek között sírással jelzik problémájukat
Vágólapra másolva!
A gyerekek viselkedési zavarainak hátterében komoly szerepet játszhat a kialvatlanság, illetve az életkori sajátosságoktól eltérő életrend.
Vágólapra másolva!

A gyerek teljesítményére a későbbi kelés hat jól

Düh, kezelhetetlen viselkedés, figyelemzavar – ezek nemcsak magatartási problémák, a gyerekek ugyanis többnyire így fejezik ki, ha fáradtak – mondja Dr. Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese.

A fáradt, kimerült gyerekek többek között sírással jelzik problémájukat Forrás: bezzeganya.reblog.hu

Gyermekkorban több kapcsolat van az agy idegsejtjei között, mint a felnőtteknél, emiatt ilyenkor több és mélyebb alvásra van szükség, hogy fel tudjunk készülni az új élmények befogadására – hangsúlyozza a pszichológus,

aki szerint a gyerekek és a felnőttek szükségletei nemcsak az alvás mennyiségében térnek el,

hanem egyebek közt abban is, hogy míg fiatalabb korban az hat jól a teljesítményünkre, ha később kelünk, addig az életkor előre haladtával inkább arra reagálunk jól, ha korábban indul a napunk.

Szociális „jetlag”

Felnőtt korban jobban toleráljuk, ha el kell térnünk szervezetünk belső órája által diktált igényeitől, ezt nevezik szociális jetlagnek – mondja Dr. Bódizs Róbert példaként említve, hogy vannak, akik az egész heti koránkelést hétvégén egy hosszabb alvással pótolják be.

A gyerekeknél még nem működik a "szociális jetlag", mindez pedig viselkedési zavarokhoz vezethet Forrás: Origo

Ez azonban gyermekkorban még nem működik, akkor ugyanis még nem tudjuk késleltetni az alvási szükségleteinket,

a gyerekek gyakran akkor is hajnalban kelnek, ha egyébként nyugodtan alhatnának tovább.

Ez pedig nem tesz jót sem a hangulatunknak, sem a teljesítőképességünknek.

Hagyni kellene a gyerekeket tovább aludni

Dr. Bódizs Róbert szerint számtalan kutatás támasztja alá, hogy a gyerekek jobban teljesítenek és frissebbek, ha tovább alhatnak reggel. Az Egyesült Államokban 200 tinédzsert vizsgáltak, és kiderült, hogy ha reggel 8 óra helyett 25 perccel később kezdték az iskolát, jobb lett a hangulatuk, nőtt az alvásidejük és kevesebb koffeint fogyasztottak.

Alvó csecsemő Forrás: Youtube

Önmagában azonban a későbbi kezdés sem garantálja a jobb eredményeket

és a kedvezőbb hangulatot. A pszichológus szerint az a legfontosabb, hogy figyeljük meg a gyerekek alvási igényeit, és igyekezzünk alkalmazkodni azokhoz.

Keretbe foglalt nap – nagyobb biztonságérzet

A lefekvést érdemes rituálészerűen megszervezni – vacsora, fürdés, fogmosás, mese-, akkor a gyerek lehetőséget kap a lecsendesedésre – mondja Dr. Bódizs Róbert, hozzátéve, hogy így keretbe foglaljuk a gyermek napját, aki ettől nagyobb biztonságban érzi majd magát.

ha keretbe foglaljuk a gyerek napját, sokkal nagyobb lesz a biztonságérzete Forrás: AFP/Photononstop

Fontos, hogy a kicsi ne maradjon egyedül a félelmeivel.

Ezt elősegíthetjük úgy is, hogy lehetővé tesszük számára, hogy a közelünkben aludjon – mondja a pszichológus, aki szerint időnként azt is megengedhetjük, hogy a gyerek a szülők ágyában pihenjen. Testvérek esetében a közös szoba is jó megoldás.

(Forrás: Semmelweis Egyetem)