Életmentő lehet a délutáni szunyókálás

nő, alvás
Young woman sleeping in a bed
Vágólapra másolva!
Egy kis kellemes délutáni szieszta életet menthet - ezt állapította meg egy görög kardiológus által ismertetett új tanulmány.
Vágólapra másolva!

A Kardiológusok Európai Társaságának Londonban megrendezett konferenciáján bemutatott tanulmány szerint a délutáni alvás vérnyomáscsökkentő hatású lehet és csökkentheti a szívroham kockázatát – írja a The Independent.

A vizsgálat során 386 magas vérnyomású páciens esetében mérték a délutáni alvás hatását. A résztvevők átlagos életkora 61,4 év volt. A nap közben szunyókálók vérnyomása napi átlagban 5 százalékkal alacsonyabb volt, mint azoké, akik nem dőltek le. A szundikálók körében ráadásul a magas vérnyomás kevésbé károsította az artériákat és a szívet.

A tanulmányban a magas vérnyomást befolyásoló egyéb faktorokat, a kort, a nemet, a testtömegindexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a testmozgást és a koffeinbevitelt is figyelembe vették.

Forrás: Photononstop/Self Images

A kisebb vérnyomáscsökkenés is jelentős az egészség szempontjából

Manolisz Kallisztratosz athéni kardiológus, a tanulmány szerzője kifejtette: meglehet, hogy a tapasztalt vérnyomáscsökkenés elég alacsonynak tűnik, de korábbi tanulmányok azt igazolták, hogy

kisebb vérnyomáscsökkenés is mérsékelte "a kardiovaszkuláris események kockázatát".

Az új kutatás egyébként kapcsolatot talált a délutáni alvás hossza és a hipertónia között is: azoknál mérték az egészségesebb vérnyomásértékeket, aki délután egy órát aludtak.

Kallisztratosz elmondta, hogy a nappali alvás szokása manapság, a kilenctől ötig tartó munkakultúra korában szinte privilégiumnak számít.

- foglalta össze.