Nagyobb izomerővesztést okoz a kényszerpihenő, mint hinnénk

szobabicikli, edzőterem, fitnesz edzés, spinning
Vágólapra másolva!
Már két hét fizikai inaktivitás elegendő ahhoz, hogy a fiatalabb korosztály elveszítse izomerejének harmadát – állítja egy új kutatás.
Vágólapra másolva!

Jól ismert mindenki számára, hogy fittségünk megőrzése érdekében naponta be kell iktatni némi testmozgást. Az már kevésbé köztudott, hogy pontosan milyen hamar is fizetjük meg az árát, ha a fizikailag aktív életmódot - sérülés, betegség vagy éppen lustálkodás miatt - hosszabb, fizikailag erősen inaktív pihenőidőre cseréljük.

A Koppenhágai Egyetem kutatói annak jártak utána, mi történik a fiatal és idősebb emberek izmaival, ha az egyik lábuk mozgását lábrögzítővel teszik lehetetlenné.

Kétszer nagyobb a fiatalok izomtömeg vesztése

A kutatás során 17 fiatal (23 év körüli) és 15 idősebb (68 év körüli) férfit vizsgáltak.

„Kísérleteink azt állapították meg, hogy a fizikai inaktivitás egyaránt érinti az idősebb és fiatalabb korosztály izomerősségét. Két héttel az után, hogy mozgásképtelenné tettük az egyik lábat, a fiatalok izomereje harmadával, az idősebbeké negyedével csökkent.

Egy kéthetes kényszerpihenőre fogott fiatal férfi lábának izomerővesztése olyan, mintha végtagja 40-50 évet öregedett volna

mondta Andreas Vigelsoe, a Koppenhágai Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Ami az izomtömegben bekövetkező változásokat illeti, a fiatalok átlagosan 485 gramm, míg az idősek 250 gramm izmot veszítettek az említett időintervallum alatt.

„Minél nagyobb izomtömeggel rendelkezik valaki, annál többet fog veszíteni. Habár az idősebbeknél az izomtömeg és az izomerő csökkenése látszatra kevésbé tekinthető drámainak, egészségi állapotukat, életminőségüket jobban megviseli” – fejtették ki a kutatók.

Forrás: AFP

A biciklizés nem elég

A mozdulatlanságba kényszerített időszak letelte után a vizsgálat résztvevőit hat héten keresztül heti 3-4 bicikliedzésre fogták.

– állapították meg a kutatók. „Érdekes, hogy a fizikai inaktivitás ilyen gyors mértékű izomtömeg csökkenést okoz. Tulajdonképpen a kényszerpihenőnél háromszor több ideig tart, mire az elvesztett izomtömeget visszanyerjük.” – összegezték a Journal of Rehabilitation Medicine című szaklapban publikált tanulmány megállapításait a kutatók.