Így tolnak ki leánygyermekeikkel a terhesen dohányzó anyák

terhesség, dohányzás, kismama, has, cigaretta
Vágólapra másolva!
A várandósan dohányzó anya születendő lánygyermekénél megnő a kockázata annak, hogy későbbi életében petefészekrák vagy mellrák alakuljon ki nála - erre az eredményre jutottak ausztrál kutatók, akik csütörtökön publikálták eredményeiket.
Vágólapra másolva!

A Human Reproduction című folyóiratban megjelent tanulmány azt is megállapította, hogy a terhességük alatt csaknem nap mint nap dohányzó anyák lányainak első menstruációja is korábban érkezett meg.

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatócsoportját vezető Alison Behie rámutatott: a korai menstruáció azzal jár, hogy a nőnek több peteérési ciklusa lesz életében, és nagyobb kockázattal alakulhat ki nála petefészek- vagy mellrák, feltehetően azért, mert nagyobb mértékben lesz kitéve olyan hormonoknak, mint az ösztrogén.

"Tudjuk, hogy az anyát érő stressz, és esetünkben a dohányzás, hatással van gyermeke hosszú távú egészségére. Az egészségügyi kockázatok és a nők megnövekedett rákkockázata miatt fontos, hogy megértsük, milyen tényezők vezetnek a korai első menstruációhoz, különösen, amikor ez megelőzhető lenne" - mondta el a biológiai antropológus Behie.

Forrás: Photononstop/Marie-Line Cau

A dohányzás reprodukciós szervekre gyakorolt hatása

A tanulmány segíthet az anyáknak, hogy jobban megértsék, milyen hatással lehet gyermekeik életére, ha várandósan dohányoznak.

A terhesség alatti dohányzás egy sor olyan közismert egészségügyi kockázattal jár a születendő gyermeknél, mint a kis születési súly, csökkent tüdőkapacitás, asztma vagy elhízás kialakulása, korábban azonban általában nem hozták összefüggésbe a későbbi élet során kialakuló, reprodukciós szerveket érintő daganatos megbetegedésekkel.

A tanulmány eredményei abból a szempontból is jelentősek, hogy segítenek feltárni a korai első menstruáció mögött húzódó okokat. Más tanulmányok az anya saját első menstruációjához, a táplálkozáshoz, a testsúlyhoz és a gyermekkori stresszhez kapcsolták az első menstruáció korai megjelenését.

Behie és csoportjának tanulmánya 1500 lány adatait használta fel egy kutatásból, melyet ausztrál kormány által végzett.