Önt is veszélyezteti a "piszkos kéz" betegség

mikroorganizmus
Így festett a kézlenyomat több mint egy hetes baktérium- és gombaburjánzás után
Vágólapra másolva!
Tízéves lányom, amint hazaér a suliból és leveszi a cipőjét, megy kezet mosni. Rutin, szerintem már észre sem veszi, az esze közben már máshol jár, de szappanoz, dörzsöl, öblít. Ezt látta tőlünk itthon, ez természetes, és máshol is ezt csinálja. Nem fognám erre, hogy alig szokott beteg lenni, mert azért a betegség nem feltétlenül úszható meg ilyen egyszerűen, de mivel jól ismerem a témát, ezért tudom, hogy számos betegség igenis így előzhető meg a leghatékonyabban.
Vágólapra másolva!

Évszakos fertőzések

Minden évszakban befigyelhet egy jó kis hányós-hasmenéses fertőzés gyerekközösségekben és munkahelyeken, aztán persze családon belül remekül tovább is terjed; télen ezek mellé jön még a nátha, az influenza és társai.

Így festett a kézlenyomat több mint egy hetes baktérium- és gombaburjánzás után Forrás: Tasha Sturm / Cabrillo Főiskola

Mivel az ezeket okozó vírusok és baktériumok remekül eléldegélnek az emberi szervezeten kívül hosszabb-rövidebb ideig (vannak, melyek akár egy teljes napot is), és mivel a kezünkkel a kilincstől, lift gombon keresztül a telefonkagylóig, klaviatúráig mindenfélét fogdosunk naponta akár összesen százszor is, ezért jobban tesszük, ha tisztán tartjuk a kezeinket.

Kéz, szem, orr

Mindez nem csupán városi legenda, több tudományos kutatás is megerősítette, hogy

a fertőző betegségek 80 százaléka közvetlen érintkezés útján terjed,

és a mindenfélét összefogdosó kezünkkel mi magunk fertőzzük meg saját magunkat akkor, amikor óvatlanul megdörzsöljük az orrunkat, szemünket, kézmosás nélkül eszünk vagy a szánkba nyúlunk.

Körbevesznek a baktériumok: amikor a szánkba nyúlunk, vagy megérintjük az orrunkat, mosatlan kézzel baktériumok millióit juttathatjuk a szervezetünkbe Forrás: Thinkstock

Az a jó hír, hogy szappannal és vízzel tökéletesen eltávolíthatók a kis "kártevők", szóval csupán rajtunk múlik, nevelgetjük-e őket magunkon, vagy megszabadulunk tőlük.

Alapos kézmosással, adott esetben kézfertőtlenítéssel a légúti fertőzések közel negyede, a hasmenéses megbetegedések közel fele megelőzhető lenne.

Itt van például az E. coli vagy a szalmonella. Az Egyesült Államokban évente 76 millióan fertőződnek ezekkel, és 5 ezren bele is halnak ebbe.

Igen elterjedtek a ülönféle E. coli baktériumok Forrás: Wikimedia Commons

És ezek a baktériumok jelen vannak, vagy legalábbis jelen lehetnek a bevásárlókocsi tolókarján, a kapott pénzérméken, a tömegközlekedési eszközök kapaszkodóin, a mozgólépcsők korlátjain, a munkatársunk kezén. Nyomasztó, de a világ így működik, ez ellen nem igazán tehetünk semmit, ám azt jó eséllyel képesek vagyunk megakadályozni, hogy a kórokozók bejussanak a szervezetünkbe. Egyszerűen csak mossunk kezet!

Nem mindegy, hogyan és mivel!

Van persze a kézmosásnak tökéletes technikája is. Filmeken láttuk már, hogy operáció előtt az orvosok milyen alaposan mosnak kezet. Nekünk azért ennyire nem kell, de

a megnedvesített majd beszappanozott kezünket körülbelül 15-30 másodpercig dörzsölni kell,

meg kell mosnunk a tenyerünkön kívül a kézfejünket, a csuklónkat, az ujjaink közét; és ha tudjuk, akkor a köröm alatti részt is.

Az alapos kézmosással sok fertőzés megelőzhető Forrás: AFP/Michčle Constantini

Na, ez az, amit a legtöbben elrontanak: tessék-lássék összedörzsölik a kezüket aztán már öblítik is le. A bacik meg "röhögnek" - ha szabad így mondanom. Mi meg a védettség teljes tudatával toljuk be a szánkba a szendvicset - a kórokozókkal együtt.

Nem minden baktérium veszélyes, de jobb az óvatosság

Persze, nem minden bejutott kórokozótól fekszünk ki. Ha így lenne, akkor rövid életűek lennénk a Földön.

Ám sosem tudhatjuk, az épp most "megevett" valami nem cselezi-e a ki védelmi rendszerünket.

Statisztikák szerint minden ember óránként átlagosan hatszor érinti meg az orrát, de allergiaszezonban ez a szám a többszörösére nő - ezt magam is tapasztalom. Kezünk egy négyzetcentiméterén pedig akár 10 millió baktérium is nyüzsöghet.

Egyáltalán nem mindegy, hogyan mosunk kezet Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Persze legtöbbjük ártalmatlan, de nem mindegyik. Szóval igenis, érdemes csökkenteni a kórokozók szervezetbe jutásának esélyét. Kézmosás után - hacsak nem otthon vagyunk, ahol van saját törülközőnk - lehetőleg papírtörlőt használjunk kézszárításhoz és az sem paranoiás, aki úgy megy ki a mosdóból, hogy a papírtörülközővel zárja el a csapot, sőt a mosdó ajtaját is így nyitja ki.

Infografika a kézmosásról Forrás: Well PR Ügynökség

Erre persze leginkább szemre is koszos mosdónál támad kedvünk, de ajánlatos így cselekedni járványok idején is. Mert ellenkező esetben ismét fennáll annak az esélye, hogy a frissen megmosott kezünkre máris begyűjtöttük az elkerülni kívánt kórokozót, és - ismétlem magam - a védettség teljes tudatával toljuk be a szánkba a szendvicset, a kórokozókkal együtt.

A szappan, mint "csodafegyver"

Normális esetben az alapos kézmosáshoz megfelel a közönséges szappan is, ám ha beteg van otthon a családban, ha járványos időszak van, ha állat után almoztunk (vagy kutyasétáltatásból jöttünk meg), ha kivittük a szemetet, illetve ha vécéről jöttünk, vagy főzni készülünk, akkor jogos az antibakteriális szappan használata. És akkor is, ha újszülött van a családban, és épp vele készülünk foglalkozni.

Az újszülöttek fokozottan ki vannak téve a fertőzéseknek Forrás: Origo

Óvodában, iskolában sem vétek az antibakteriális szappant használni, a gyerekek sokszor túl rövid idő alatt lezavarják a kézmosást,

a fertőtlenítőt tartalmazó szappan használata talán kicsit több "nemkívánatos vendéget" tart távol a gyerektől.

Nem az a cél, hogy minden kórokozót kiirtsunk, ez gyakorlatilag lehetetlen is.

Süti alakú szappan Forrás:nfh.hu

Mielőtt azzal jönnének sokan, hogy "egy kis koszba még senki nem halt bele", azt kell mondjam, hogy egyrészt

évente több millió ember hal meg a piszkos kéz által terjesztett betegségektől,

Magyarországon is előfordulnak halálos esetek. Másrészt nem cél a környezetünk teljes sterilen tartása, csupán az, hogy ésszerű mértékűre csökkentsük a kockázatot.

Gyerekek, tinik, felnőttek

Készült egy brit felmérés, amelyben konyhákban elhelyezett kamerák segítségével azt figyelték, hogy mikor és hogyan mosnak kezet az emberek ételkészítés során. Kiderült, hogy például a nyers csirkehús (amely szalmonellával fertőzött lehet) érintése után a felnőttek fele mosott kezet, a tinik közül azonban egyetlen egy sem.

A játszótéren szinte mindent megfognak a gyerekek Forrás: AFP/John Macdougall

És ha ezt azzal együtt nézzük, hogy a tiniknél életkori sajátosságként gyakran megfigyelhető az arcuk, hajuk, telefonjuk birizgálása, akkor ez komoly megbetegedési lehetőséget hordoz magában

Ezért van arra szükség, hogy jó példát mutatva, gyermekeinknek elmagyarázva mi magunk is betartsuk a higiénés szabályokat.

Aztán ott vannak azok, akik kontaktlencsét viselnek (mint oly sok tini manapság). Sose feledjék, hogy a kontaktlencsével való érintkezés előtt kezet kell mosni.

A kontaktlencsét viselőknek különösen fontos, hogy a lencse felhelyezése vagy eltávolítása előtt alaposan kezet mossanak Forrás: bezzeganya.reblog.hu

Ennek hiánya retinakárosodás, kötőhártya-gyulladás vagy egyéb szembetegség is lehet. Az első látásra tisztának tűnő kézen is milliószámra élnek baktériumok és más kórokozók!

Nemcsak a leégés az egyedüli kockázat a tengerparti nyaraláson

Ha pedig nyaralni megyünk, például tengerpartra, akkor jusson eszünkbe, hogy akár a tengerparti homokról, vagy az utcai árusoktól, illetve a bazárokban megfogdosott tárgyakról is a szervezetünkbe kerülhet mindenféle kórokozó, akár a hepatitis (fertőző májgyulladás) vírusa is.

A tengerparti nyaraláson nem csak az erős napfény lehet kockázatos Forrás: Getty Images/iStockphoto/Master2

Bár sokan nem tudják, de a hepatitis A vírus az egyik legelterjedtebb vírusfertőzés a világon, annyira, hogy évente másfél millió (!) új hepatitis A fertőzés történik, és a közelünkben is megtalálható: Romániában, Horvátországban, Görögországban, Törökországban, Tunéziában, Egyiptomban, Cipruson, Jordániában valamint Marokkóban.

Az egzotikus piacokon való vásárlás után fokozottan ajánlott, hogy mossunk kezet Forrás: Kisgyörgy Éva

Az nem csupán mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel kerülhet a szervezetünkbe, hanem a kezünkön is életképes marad.

Így ha van velünk gyerek, akkor magyarázzuk el neki, és figyeljünk is oda arra, hogy gyakran mosson kezet.

Ha erre nincs lehetőség, akkor használjunk kézfertőtlenítő folyadékot vagy törlőkendőt. Ne a betegséget hozzuk haza a nyaralásból, hanem a szép emlékeket!