Előzze meg a bárányhimlőt!

Vágólapra másolva!
Gyakran ártalmatlan gyermekbetegségnek tartják a bárányhimlőt, pedig egyáltalán nem az. A Magyarországon leggyakoribb fertőző megbetegedés 2-6 százalékban okozhat szövődményeket.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a bárányhimlő a leggyakoribb bejelentett fertőző betegség. Évente 30-40 ezer bárányhimlős megbetegedés fordul elő – mondta Muzsay Géza, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) alelnöke.

Lappangási ideje 14-21 nap, de a hólyagok megjelenése előtt egy-két nappal már fertőz. Bár az esetek többségében enyhe lefolyású betegségről van szó, a betegek mintegy 2-6 százalékánál szövődményeket okozhat, és ritkán halálos kimenetelű is lehet.

A felnőtteket is veszélyezteti

Fontos tudni, hogy a bárányhimlő nem csak gyermekbetegség. Tizenkét éves kor fölött súlyosabb tünetekkel jár. Kamasz- és felnőttkorban a tüdőgyulladás áll az első helyen a kísérő tünetek közül, 15 évesen már 15 százalék a kockázata, és idővel tovább nő. Fölléphet továbbá máj- és hasnyálmirigy-gyulladás, és felnőttkorban gyakoribb az agyvelőgyulladás is.

Jóval többen betegedtek meg mostanában

A bárányhimlő védőoltással megelőzhető. Azokban a közösségekben, ahol magas az átoltottság, alig fordul elő a betegség. Az oltás nem nyújt 100 százalékos védelmet, de az oltottaknál kivétel nélkül jóval enyhébben zajlik le a betegség.

2015 első heteiben tavalyhoz képest is jelentősen nőtt a bárányhimlős megbetegedések száma Magyarországon, januárban és februárban közel 7000 esetet regisztráltak. Ezért kezdett kampányba a gyermekorvosok egyesülete a bárányhimlő súlyos következményeinek megelőzésére. A Védőoltással a bárányhimlő ellen program során óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a még ma is gyakran ártalmatlannak tartott betegségről.