Menniük kellett a bizarr módszert kipróbáló idegsebészeknek

Kaliforniai idegsebészek bélbaktérium-fertőzéssel próbálták meghosszabbítani menthetetlen agydaganatos betegeik életét. A páciensek halála után etikai vizsgálat indult, az orvosok lemondásra kényszerültek.

A University of California, Davis vezetése által indított belső vizsgálat azt állapította meg, hogy a sebészek többszörösen megsértették az intézmény etikai kódexét. A szóban forgó orvosok, J. Paul Muizelaar és Rudolph J. Schrot a Sacramento Bee című újságnak adott nyilatkozatukban kifejezésre juttatták: erősen vitatják az egyetem döntését, ám a fellebbezést kilátástalannak tartják.

A szándékos fertőzésben bíztak

Muizelaar és Schrot három, végstádiumban lévő glioblasztómás betegen próbált ki - a páciensek hozzájárulásával - egy új gyógymódot, amely mögött az az elképzelés áll, hogy a műtéti seb bakteriális fertőzése nyomán fellépő immunválasz egyúttal a daganatos sejtek elpusztítását is elősegítheti. Az orvosok ezért szándékosan megfertőzték a betegek sebeit az Enterobacter aerogenes nevű, egy korábbi közlemény szerint ilyen hatással bíró bélbaktériummal. Az első páciens csak bő egy hónappal élte túl a beavatkozást, a második viszont több mint egy évvel. Az utóbbi eset táplálta az orvosoknak az eljárás hatékonyságába vetett bizalmát, hiszen e rendkívül agresszív daganattípus amúgy a betegek felénél - a sebészi, gyógyszeres- és sugárkezelés ellenére - a diagnózistól számított 15 hónapon belül halált okoz, és csak a legritkább esetben fordul elő, hogy egy páciens évekkel túlélje a műtétet.

A harmadik, ugyanúgy fertőzött páciensnél azonban vérmérgezés alakult ki, amely két héttel a beavatkozást követően halálhoz vezetett. Az intézmény ekkor kezdeményezte a vizsgálatot, amely úgy találta, hogy Muizelaar és Schrot szándékosan megkerülték az egyetemi regulákat, nem engedelmeskedtek a vezetői utasításoknak, és a szövetségi szabályozást is áthágták. Az orvosok ugyanakkor úgy érzik, nem próbáltak sem tiltott kutatást folytatni, sem profitot kicsikarni: egyszerűen egy utolsó esélyt szerettek volna nyújtani reményvesztett betegeiknek.

Az egyetem érvelése szerint bárkinek, aki kísérleti gyógymódot próbál ki az Egyesült Államokban, először meg kell szereznie mind a befogadó intézmény etikai bizottságának, mind az USA fő gyógyszerhatóságaként működő Food and Drug Administrationnek (FDA) a jóváhagyását. Mindkét szerv az adott gyógyszer vagy beavatkozás biztonságosságáról és hatékonyságáról rendelkezésre álló információ alapján hozza meg döntését. Muizelaar és Schrot úgy gondolták, az ő esetükben nem szükséges ezt a procedúrát lefolytatni, ezért nem folyamodtak engedélyért.

2008-ban ugyan kikérték az FDA véleményét egy konkrét glioblasztómás beteg kapcsán a szándékos sebfertőzés lehetőségéről, ám a hatóság azzal válaszolt, hogy ehhez előbb állatkísérletben kell bizonyítani az eljárás biztonságos és hatékony voltát. Muizelaar végül nem kezelte meg a beteget, és egy egyetemi hallgatóval együtt belefogott a patkányokon folytatott kísérletezésbe, de később azt a baktériumot használták a három emberi páciens fertőzésére, amelyet annak idején kizárólag kísérleti célra szereztek be.

Mások is próbálkoztak már az eljárással

A szakmájukat most elhagyni kényszerülő idegsebészek nem minden tudományos alap nélkül vágtak bele a kockázatos vállalkozásba. Az irodalomban olvasható egy-egy elszigetelt beszámoló olyan esetekről, amikor rákos betegekben egy fertőzés sikeres leküzdése a daganat eltűnésével is együtt járt. Csak feltételezni lehet, hogy ilyenkor a fertőzés által a helyszínre toborzott és aktivált fehérvérsejtek a tumoros sejtek ellen is támadást indítanak. 1999-ben a Mississippi Egyetem Orvosi Központjából négy olyan esetet jelentettek, amelyekben a rosszindulatú agydaganat visszafejlődése egy egyidejűleg fennálló fertőzéssel mutatott összefüggést. E betegek közül három mintáiban a Muizelaar és Schrot által is alkalmazott Enterobacter aerogenes volt kimutatható. 2004-ben egy marylandi kutatócsoport egerekbe és nyulakba oltott rákos sejteket, és a nagyméretűre növekedni engedett daganatokat a Clostridium novyi baktérium beadásával próbálta kezelni. Az állatok nagyjából harmadában a daganatok eltűntek, láthatólag a kialakult immunválasz következtében.

2011-ben aztán a római Katolikus Egyetem munkatársai közölték: 197 glioblasztómás beteg adatainak átvizsgálásával arra jutottak, hogy a műtét után fertőzésen átesett 10 betegük jóval tovább, átlagosan 30 hónapig élt, míg a többiek csak átlagosan 16 hónapig. Viszont egy 2009-es felmérés, amely 382 rosszindulatú agydaganatos esetet tekintett át, nem talált statisztikailag jelentős különbséget a fertőzésen átesett 18 beteg és a többiek túlélése között, ráadásul azt is felvetette, hogy a látott csekély különbség is fordított okságon alapulhat: nem azok élnek tovább, akik fertőzést szednek össze, hanem a hosszabban túlélőknek nagyobb az esélyük egy fertőzés beszerzésére. S bár ismert tény, hogy az immunválasznak komoly szerepe lehet a daganatok leküzdésében, a jelenleg folyó klinikai kipróbálásokban nem aktív kórokozókkal, hanem terápiás oltásokkal kísérleteznek, amelyek kifejezetten a daganatsejtek ellen hangolják a beteg immunrendszerét.

Muizelaar és Schrot feltételezése tehát a legjobb esetben is ellentmondásos tudományos adatokon alapult, ami persze indokolná a kérdés részletes körüljárását, ám a kaliforniai idegsebészek a jelek szerint nem a legszerencsésebb utat választották erre. A három elhunyt páciens közül kettő családja 150 000, illetve 675 000 dolláros kártérítési igényt nyújtott be az egyetem felé, ami erős motivációt jelent azoknak az összetett kérdéseknek a tisztázására, vajon milyen körülmények között egyeztek bele a néhai betegek a beavatkozásba, mi tekinthető legális kutatásnak, és hogyan kellene az elkeseredésükben kiszolgáltatottá váló betegeket megvédeni.